Elolvastam Grecsó Krisztián Lányos Apa című kötetét,

ami lényegébe véve egy tárca novella-gyűjtemény. Három részből áll, az első a múltról szól, a középső a lányáról, a harmadik részben lelkizős-elmélkedős írások kaptak helyet. 

Ez volt az első Grecsó-találkozásom, és rá kellett jönnöm, vannak nekem ilyen kis kattanásaim, amiket ha valaki benyom, azt instant szeretni fogok. Mondjuk ha (elismerősen) megemlíti Stefan Zweig nevét, meg áradozik az Alföldről, meg van egy furcsa, inkább érzelmi, mintsem tapasztalati-életviteli kötődése a régi, hagyományos paraszti vidékhez, meg a gangos házakhoz, és aki idétlenül próbál egyensúlyozni a liberalizmus és konzervativizmus határán (mindezt istenhívőként). 

Szóval eleve eléggé egy platformon mozgok vele, meg életkorban is csak egy tízessel idősebb, és persze van egy kislánya, ráadásul a kötetben szereplő történetek pont nagyjából abból az időszakból származnak, amennyi most Lujza, szóval azzal is könnyű volt rezonálni. Megfejelve azzal, hogy Lujza nehezen érkezett, Grecsóék meg örökbefogadtak.

És ahogyan ír erről, meg az apaságról (szülőségről), ajjj, hát szorította sokszor a torkom a sírás. Még jó, hogy villamoson olvasok, sokszor kellett a lapokon lévő betűk helyett másokat keresni, és magamban hangosan betűzni az elsuhanó sorokat, hogy Némethy Panzió, Korona Panzió, Lizián virág, Ibolya söröző... míg kipislogtam a meghatottságot. 

Bevallom, néha azért már túl szirupos-nyálas volt a szöveg, lehet azért is, mert egyben, egymás után olvastam őket, nem hagyva szünetet. Minden esetre voltak nagyon kedves és/vagy elgondolkodtató sorai, sokat "ki is fotóztam" a telefonommal. Az egyik kedvenc novellám az volt (a címére mért is emlékeznék), amiben egy gyarmek-táboroztatós emléket mesél el, melyben a vele táboroztató másik felnőtt kérdezi tőle, van-e gyereke, és hogy mennyi harag és keserűség volt benne akkor emiatt a kérdés miatt (mivel évek óta nem született meg a nagyon vágyott gyermekük a feleségével). A történet utolsó mondata volt az, amin viszont tényleg elbőgtem magam.    

Szóval Máté névnap volt szombaton,

múlt héten többször is megakadt rajta a szemem, néha felbosszantott, mert wm-re emlékeztetett, néha viszont általános- és középiskolai jóbarátom jutott eszembe, németórai padszomszédom, aki az egyik osztálytalálkozón olyan kétségbeesetten szorított magához, mintha a gyermekkorától búcsúzkodna. Beugrott az is, hogy mikor Lujza még lencse méretű beágyazódás volt csupán, a neveken elmélkedve komolyan fontolgattam, hogy Zebulon elé járulok a ezzel a keresztnévvel, amit amúgy egyből vétózott volna, mert 1) fiúgyermek esetére a Dénes volt bekészítve, 2) a két keresztnevet (Dénes Máté) elvből ellenezte. Aztán persze a genetikai vizsgálat egyértelművé tette, hogy muszáj lánynév után néznünk. Murphy törvénye, hogy Zebu lányt szeretett volna, de egy szimpatikus női név sem lapult az ötlet- tarsolyában. Aztán a becenevet, amiből a "hivatalos" verziót visszafejtettük végül mégis Zebu dobta be a közösbe, állítja, egy sorozat ihlette, de én tudom, hogy gyermekkori kedvenc macskájának állított emléket így. Persze ez bizonyára jobb, mintha a fiunk lenne egy szellemről elnevezve. Vagy ki tudja.     

Jó ötlet volt Lady Gagára táncoltatni Lujzát,

mert most a bölcsiben a reggeli kaki közben* azt harsogja, hogy Ale-Alehandroooo, Robertoooo. 

Én mondjuk őszintén röhögök rajta, de Zabulon nem bírja csitítgatni zavarában, miközben eleve tőle jött ez az egész Gaga dolog. Mondta is nekem, bölcsiből kifele jövet Zebu, hogy most biztos azt gondolják, hogy Lady Gagát hallgattatunk vele, mire azt válaszoltam, hogy de hát azt hallgattatunk vele! 

Na jó, mást is. A nyári napsütésben többször rázendítettünk a "sajnos szemembe sütött a nap" sorra az Ocho Macho slágeréből, aztán meghallgattuk az egész dalt, és Lujza annyira cuki félrehallást produkált, hogyaszongya: 

"Öreg macska tanítja, gyere ugorjál!" (Eredetileg: Öreg raszta tanítja: everything's alright - de annak semmi értelme)

Azért én próbálok a Gryllus-vonalon maradni, meg népdalokat, megzenésített Weöres verseket és társait dalolászni Lujzának, de rettenetesen izgalmas a mi régi-új kedvenceinket is megismertetni vele. Komolyan izgulok, hogy a Queen-t nehogy túl korán mutassam meg neki (el ne vegyem a kedvét), és még a videóklippekhez is kicsi, de lehet elkezdek írni egy listát (életkori besorolással), hogy mit szereték majd neki megmutatni addig, amíg még hagyja, meg amíg még Zebuval mi vagyunk számára az etalon. Ami amúgy egy szűk időablak, szóval jó, ha idejénem felkészülök. 

*a búcsú-ceremónia része, hogy ott kaksizik, nem otthon, s nem miután elmentünk dolgozni.

Beszari penészbogarak vagyunk Zebulonnal,

persze ennek megvan az oka, de tény, hogy eddig nem mertünk nyaralni menni Lujzával. Mikor picike volt, akkor a 10 perces Nyakasfalván belüli autózást is úgy üvöltötte végig, mintha nyúznánk (mondjuk az első öt hónapban az alvást leszámítva mindig így üvöltött szegény), aztán mikor végre tudott már rendesen ülni a gyermekülésben, akkor elkezdte élvezni az utat, tudott nézegetni. Hosszú távra azért továbbra sem merészkedtünk el vele. 

De az van, hogy idén három (!!!) éves lesz, mások meg a féléves gyerekkel mennek a Balatonhoz/Korfura stb., úgyhogy rá kellett venni magunkat, hogy kimozduljunk a komfortzónánkból, s elhagyjuk a megyét (Frodó úr!). 

Amúgy nyáron egyszer ugye átruccantunk Tirpákfalvára, megtekintettük a jegesmedvét, meg Lujza kedvenceit, a gyémántgalambokat (ne röhögjön senki, létező faj). Mármint ott helyben derült ki, hogy a világ legérdekesebb állatai ezek a szaros-tollas, szürke kis jószágok. Mi a hómackó és a cápa (meg az egész ócenáriárium) miatt vittük a leányt, de ha egyszer ezt bámulta teljesen megbabonázva hosszú percekig, akkor ezt: 

forrás

Oda egy óra volt az út, végignézelődte, visszaúton aludt, úgyhogy ezen felbátorodva most hétvégén dupláztunk, s C-re mentünk (2 óra autóútnyi idő), az ottani rokonokhoz, mert ezer éve rágják a fülünk, mikor megyünk már. Ideje volt. Péntek délután indultunk, vasárnap délután jöttünk.

És nagyon jól sült el, pont beszéltük Zebulonnal, hogy jobb volt ide menni, mint random nyaralásra hármasban, mert annyi érdekes ember, állat, dolog és élmény érte Lujzát, amit máshogyan nem tudtunk volna prezentálni neki.

Kezdve azzal, hogy újra találkozhatott a legközelebbi gyermekkorú rokonaival, a másod-unokatestvéreivel (5 és 8 évesek), akikkel nem egyszerűen csak játszott, de a két fiú szabályosan összeveszett, hogy ki ülhet Lujza mellett étkezésekkor. Az esti fürdés hármasban a kádban meg hatalmas habos móka volt, két rokonlátogatás között autóban kézen fogva utaztak és így tovább.   

Lujza meg - hála az apja rutinszerűen előadott esti meséinek, amiben "Valika" elutazik C-re, és már nem fél B. bácsitól (Zebu nagyhangú mackó nagybátyjától) - valóban nem félt B. bácsitól, sőt, érkezéskor konkrétan akkora csicsergést vágott le neki az útról ("a bölcsiből egyből ide jöttünk, csak felvettük mamát"), hogy mind csak lestünk, utolsó napon még az ölébe is beleült (nem mi erőltettük!) és kacagott. 

Látott kutyákat, macskát, birkát, kismotorozott pumpapályán (kölcsönkapott bukósisakban és járgánnyal), felemelték emelődarus kocsival (Zebulonnal csak ötször kaptunk szívrohamot az alatt a kettő perc alatt, bezzeg ő végig vigyorgott, s az első szava a földet éréskor az volt, hogy: "Megint!"). 

Mindenki ámult, milyen kis nyitott, beszédes, és mennyire jól viselkedik pl. az asztalnál. Tényleg nem volt semmilyen hiszti, és úgy láttam rajta (remélem, valóban így volt), hogy rettenetesen élvezte az egész kalandot, jól szórakozott a rengeteg emberrel, akikkel összefutott. Ha nem tévedek, dédit nem számolva 11 közelebbi-távolabbi rokonnal volt szerencséje találkozni szűk 48 óra alatt.  

A vendéglátóink a szokásos módon nagyon jófejek és kedvesek voltak, csak a szokásos módon túlvállalták magukat, így káosz és anarchia uralkodott, mondjuk 15 embert koordinálni, akiknek a napirendje legalább négyféle, az tényleg nem könnyű. Mi kellő rugalmassággal, de ragaszkodtunk Lujza napirendjéhez, főleg a délutáni alváshoz, mert annyira hozzá van szokva, hogy nem bírta volna nyűglődés nélkül az esti programot. 

A második gyerek vállalásához nem jött meg a kedvem. A kutyatartáshoz se. 

Ha már háziállat: szegény Kórász péntek délben kapott enni, és vasárnap estig éhezett, mert a megbízott etetői (Pierrék) nem bírtak bejutni a házba. Tanulság: a pótkulcsot mindig le kell ellenőrizni + érdemes betanítani-letesztelni az emberi erőforrást is. 

Szerencsére ezt a kalandos hétvégét mind túléltük.

Jöhet Korfu! 

(Vicceltem.)

Kérdezz-felelek 2007-ből 4. rész

 

HISZEL A(Z)…	Eredeti válasz 2007-ből	Mostani válaszom 2024-ben
…angyalokban?	Perszehogy!	Hátizé.
…földönkívüliekben?	Perszehogy nem!	Elkeserítő lenne, ha nem lenne rajtunk kívül élet. Viszont a földön kívüli élet lehetséges, hogy sejtszinten folyik (most még)
…Pokolban?	Perszehogy! (de inkább csak olyan átmeneti-megtisztító jelleggel)	Hátizé.
…Mennyországban?	Perszehogy!	Hátizé.
…Istenben?	Perszehogy!!!!	Igen.
…magadban?	Kicsit morbid az előző után, de perszehogy.	Előfordul.

EGYIK VAGY MÁSIK?	Eredeti válasz 2007-ből	Mostani válaszom 2024-ben
Virág VAGY Csoki?	CSOKI CSOKI CSOKI!	Csoki, de megtanultam értékelni a virágokat is.
Szárazföld VAGY Óceán?	Szárazföld	Szárazföld, a két lábam megy legyen rajta.
Alma VAGY Narancs?	Óma	Alma
Vanília VAGY Csoki?	Csoki	vanília
Vígjáték VAGY Horror?	Vígjáték	Dráma
Akció VAGY Művészfilm?	Ki rendezte, kik a szereplők és miről szól???	Művész felé hajlok, de tényleg számít a rendező
Könyv VAGY Újság?	Könyv	Könyv
TV VAGY Rádió?	TV	Netflix és Youtube
A pohár félig üres VAGY félig teli?	Attól függ, mi van benne.	Tartalomtól függ valóban.

Történtek dolgok amúgy, például:

 - végigment az egész családon egy fosós-hányós vírus. Szerencsések vagyunk, mert ez volt Lujza első ilyen betegsége, pedig lassan 3 éves és egy évet már járt bölcsibe. Ő hamar ki is kecmergett belőle, aztán persze én is elkaptam, és mázli, hogy nem egyszerre Zebuval, mert váltva tudtunk Lujzáról gondoskodni, míg a másik szenvedett. Most már Zebu is jól van, Lujza bölcsibe is jár már. 

- nem is írtam, milyen volt az idei nyakasfalvi "káááárnevál". Ugyebár már évek óta ez inkább egy hetes programsorozat, nem "csak" egy nap, ezt kihasználva több délután is elvittük Lujzát a belvárba megtekinteni a kultúrát. Imádta. Főleg a táncosokat. Jöttek Spanyolországból showtáncosok, őket elnevezte pónilovasoknak, ők voltak a kedvence, meg egy másik spanyol tánccsoport, "a tüzesek", utóbbiakkal interaktáltunk is, ti. fellépés előtt épp vártak a kezdésre, üldögéltek a főben, Lujza pedig megbűvölve nézte az igen erős színpadi sminkjüket és a látványos, tűzcsóvákat imitáló ruhájukat. Az egyik lány és fiú észre is vette Lujzát, és mutatták neki, hogy nyugodtan nézze meg közelebbről a hacukájukat, persze kicsit noszogatni kellett Lujzát, de végül együtt közelről is megvizsgáltuk őket. Kedvesek voltak, Lujza meg nagyon bátor. Később táncolni is láttuk őket, meg persze számos más csoportot is, köztük sok olyat, amiben Lujzánál pár évvel idősebb lánykák is rázták a pompomot. Illusztrációként felül a "pónilovasok", alul "a tüzesek". 

forrás

- Azóta Lujza rendszeresen táncol otthon, felveszi a "táncos szoknyáját" (anno farsangra vettünk neki egy tüllös fekete szoknyát - mivel fekete macska volt), meg a karkötőit, be kell indítani neki "valami pónilovas zenét", ami rend szerint Lady Gaga (eredetileg Zebu választása volt, azóta Lujza is imádja, ma reggel is azt követelte, az általam korábban mindig lejátszott Lord of the Dance nem volt jó.) Ügyesen keveri a talajtorna, a néptánc és a szamba elemeit. A végén rendesen meg is hajol, teljesen profi. Kaptunk szórólapot balettiskolától, Zebulon egy hip-hop stúdiót nézett ki, én meg szeretném majd elvinni néptáncra is, aztán majd Lujza választ valamit. Most még úgyis mazsola hozzá, van 2-3 év ezen agyalni. 

- Voltak persze kiállítások is, azokat mérsékeltebb lelkesedéssel viselte Lujza. Bezzeg én imádtam a Playmobil kiállítást! A bennem élő 5 éves kislány ujjongva örvendezett, de sajnos rövidre kellett zárni, mert Lujzát annyira nem hatotta meg a dolog. 

- Ellenben az épületvetítés nagyon tetszett neki. Már önmagában az, hogy "késő estig" fennmaradhatott, meg este elmentünk a belvárba, ahol minden fel volt díszítve, szóval ez mind érdekes volt, de a fényfestés még rátett egy lapáttal. Nekem tetszett idén is. Most a városháza fenekére (hátoldalára) vetítettek, ami egy szűkebb tér, míg korábbi éveken a nagytemplom és egyetem fényfestése grandiózusabb látványt nyújtott, de szerintem ötletes volt ez is.  

- Másik vicces újdonság az Olimpiához köthető. Bár nagyon keveset megy nálunk a tv, azért a sportközvetítéseket néha mi is követtük. Lujza leginkább az atlétikai számokat szerette (nesze neked genetika: a nagyapja atletizált), meg a talajtornát. Még a foci EB miatt vettünk zászlót, azt lengette lelkes "hajrá magyarok" kurjongatások közepette, akkor is, ha épp nem volt magyar induló. Aztán valamiért beakadtak neki a franciák (talán francia-olasz kézi meccs volt), és azóta kitalálta, hogy ő francia. A legváratlanabb helyzetekben közli, hogy "zsömapellLujza", mert ezt megtanította neki az apja. Mióta Lujza rájött, hogy sokféle nyelv (ország és nép) létezik, mindet meg akarja tanulni. És mindig fel van háborodva rajta, hogy nem sugároznak éjjel-nappal "szaladást", pedig ő azt szereti nézni, meg ahogy a nénik és bácsik ugrálnak (magasugrás, rúdugrás, hármasugrás, egyre megy).