Aranyköpések

Mozgalmas napok-hetek vannak mögöttünk, sok névnap-szülinap, családi banzáj. Hétköznapokon Lujza gyűri a bölcsit, és meg gyűjtöm az aranyköpéseit. Például, mikor a tavasz érkeztét a fürdőszobában rajzó hangyák is finoman jelezték (Zebulon agyérgörcsöt kapott, annyira rá tud pörögni erre a dologra, gyorsan lehangyairtózott kívül-belül), no de tehát mikor megjelentek a hangyák, Lujza kijelentette, hogy akkor hívni kell a hangyaszerelőt. (Ősszel volt nálunk szakember.) 

De az is cuki volt, mikor odarongyolt az alvó Kórászhoz, majd visszaszaladt hozzám ezzel: Megcsodáltam, milyen szép! 

Mikor nem akar bölcsibe menni, mindig mondjuk neki, hogy mi se szeretnénk dolgozni, de muszáj, hogy legyen pénzünk, mert abból tudunk gyümölcspürét meg zabszeletet venni (legmeggyőzőbb érv evör!) Meg is maradt ez neki, mert mikor legutóbb elővettem a vasalódeszkát egy "na, most vasalok" felkiáltással (a felkiáltás Zebulonnak szólt, hogy addig kösse le Lujzát), visszakérdezett az édes kislányhangján: Hogy legyen pénzünk? (Valid lenne, ha szépen vasalnék, de okádék módon vasalok.)

Múltkor meg BenEflektéknél voltunk, megetettük a kutyát, majd Pierre magyarázni kezdte, hogy most már be kell zárni a kutyust a hátsó kertbe, mert aludni fog. Erre Lujza erélyesen rászólt a kutyára: Aludni fogjál! 

De az is haláli volt, mikor szépen kiokfejtte, miszerint: Mikor kisbaba voltam, te kismama voltál, mikor nagy baba voltam, te nagymama voltál. És milyen logikus már!

A sok családi ünneplés hatása lehet, hogy a kisgyermeknevelőnk azzal fogadott minket egyik délután, hogy Lujza hevesen magyarázta, hogy BenEflekt pont a névnapján (mármint a BenEflektén, nem a Lujzáén) lett beteg (így is volt), és határozottan hozzá tette, hogy A MI BenEflektünk! [Itt nyilván a keresztnevét mondta], és verte a kis mellkasát. Amúgy ezt nem tudom, honnan tanulta, de azóta én is láttam, és iszonyat cuki. 

Mondjuk itt elgondolkodtam azon is, hogy aj-aj. És most kicsit komorabb téma jön. 

Lujza számára természetes Ben létezése, mi is természetesen kezeljük. Múltkorában például úgy jártunk, hogy a nagyszülői házba mi vittük Pierre-t (Lujza odáig volt, végig csicsergett neki az autóban), haza viszont már Ben hozta, amit Lujza óriási hisztivel "vett tudomásul". Végül akkor nyugodott meg, mikor elmagyaráztuk neki, hogy azért Ben vitte haza Pierre-t, mert ők egy család. Ezt elfogadta, logikus is volt neki, meg hát az igazság is ez. Volt már, hogy máskor is szóba jött, Zebu is magyarázta már neki, hogy Pierre párja Ben, mert Lujza pont erről kérdezgette. (Hogy értsétek: nem fullba nyomjuk a woke LMBTQ propagandát a gyereknek, de nyilván szóba jön, hazudni meg nem fogunk.)

Csak hát attól félek, hogy az, hogy nálunk az egész családban ez a témakör normálisnak (és normálisan) van kezelve, attól előbb-utóbb (remélem utóbb) úgyis találkozni fog azzal a narratívával is, ami meg elítéli a melegeket. Meg biztosan lesz elszólása is, amit nem tudom, hogyan fognak tudni értelmezni és/vagy lereagálni az óvónők, tanítónők. És olyan gáz, hogy ezen egyáltalán agyalnom kell, de így is azt érzem, hogy egy "túl toleráns" buborékban élünk. Pierrék nyíltan vállalják a kapcsolatukat, nemcsak a család és barátok, de a szomszédok, munkatársak előtt is. (Csak egy példa: Pierre még a munkahelyi LMBTQ csoportba is belépett, kábé azonnal meg is bánta, de még benne van, szörnyülködve szokta mesélni, mi megy a "meetingeken", Zebulon jól körbe is röhögte, ám a lényeg az, hogy egyáltalán van ilyen csoport a munkahelyén. Oké, amerikai multi, de akkor is.) Szóval nyíltan vállalják, és tényleg semmi negatív nem érte őket, de akárhányszor felújítottak, és jöttek szakemberek, ott volt a "félelem", hogy mit fognak reagálni, mikor összeáll a kép. Általában semmit, sőt, van olyan szaki, aki azóta nálunk is járt és mivel tudta a rokoni szálat, őszinte érdeklődéssel kérdezte, hogy "mi van a fiúkkal". Így hát napi szinten az a tapasztalat, hogy az emberek elfogadók. De a kormányzati propaganda - amitől hányni tudnék - azért eléggé ez ellen hat.