Kábé ilyen hangokat adtam ki blogolvasás közben, Zebulon meg annyit látott, hogy laptop az ölemben, jött is egyből a megjegyzés:
- Ilyen jó a regényed?
Magam is megleptem, mekkorát nevettem ezen, mert bár a lelkiállapotom az olvasottak hatására nem volt épp rózsás, de vicces volt elképzelni, hogy a saját írásom értelmezése közben adom ki ezeket a hol kérdésekkel teli, hol megvilágosodott hümmögéseket. Persze Zebu is levágta, hogy nem a saját írásomat olvasom, de azért míg kuncogtam, nyomta tovább a sódert, mintha én beszélnék:
- Hű, micsoda fordulat, erre nem számítottam! Nem is emlékeztem, hogy ilyen jól írok!
[Zebu nem olvasta egy írásomat se, vagyis "A" regényembe egyszer beleolvasott, de csak ezt a sokatmondó és irodalmi Nobel-díjért ordító párbeszédet - s azt is véletlenül:
"(...)
- Kérsz egy sört?
- Én vagyok a sofőr.
- Estig kimegy.
- Nem, kösz. Nem játék, főleg ha a húgom is a kocsiban van.
(...)"
Ennek ellenére múltkor azzal húzott, hogy mikor adjuk már ki, és leszünk kőgazdagok. Cute.]
Biztos jó lehet a regényed. Szólj ha felrakod valahova, elolvasnám.
VálaszTörlésNézd, én tényleg imádom az egész sztorit, imádom a szereplőimet, teljesen el tudok veszni közöttük (a jó értelemben), szeretek játszani velük, kipróbálni ezerféle felvonást, összeereszteni olyan karaktereket, akiknek nem is kellene találkozniuk, de tényleg nem jó. Sosem tanultam mesélni, pedig ez is egy szakma, szabályokkal, fortélyokkal, fogásokkal, amit meg kellene tanulnom ahhoz, hogy aztán fel lehessen rúgni mindet, és képes legyek igényes szöveget alkotni.
TörlésHa nem címkézel, akkor is tudom, hogy mikor szól egy bejegyzésed nekem. :)
VálaszTörlésTudom, hogy tudod, persze úgy könnyű, hogy a blogom felét neked írom. Ahogyan azt is tudod, hogy mikor provokállak (csak szelíden, nőiesen).
Törlés