Most a játszótéri crush-okról fogok vallani,

ami egy kicsit szerintem ciki, mármint hogy van, ráadásul kettő, ráadásul a második különösen ciki, sőt, a fúúúj kategória. Már most az elején tisztázom, hogy a crush-t szót jobb híján használom. Nyilván nem vagyok belezúgva egyikbe se. Az se jó, ha azt mondom, hogy tetszenek, mert tetszenek, de nem *úgy*, s bár a külsejű szépsége fontos (uh, de nyakatekerten fogalmazok), de ez csupán esztétikai vonzódás. És nem csupán a külső a lényeges, hanem egyfajta kisugárzás. Túlmagyarázom. Kezdjük az elsővel.

Ő az egyik anyuka. Ritkán jártak a kislányával, Annával a játszinkra, de szerintem kölcsönös volt a rokonszenv. Legalábbis volt, hogy hármasban jöttek (apa-anya-gyerek), s mikor megláttak minket, apuka egyedül ment tovább bevásárolni, ők meg jöttek be a játszira, egyenesen hozzánk. Baromi laza nő, akinek tényleg van stílusérzéke. Biztos is azért “jön be” ennyire, mert nekem totál nincs tehetségem az öltözködéshez, meg lakberendezéshez. Azt érzem, ha valami nem stimmel, meg jól tudok sablonokat másolni, de ennyi, önállóan nem tudnék felöltöztetni valakit a semmiből - önmagamat és Lujzát is épp elég kín öltöztetni. No, de ez az anyuka-társ, ő tényleg jó az ilyesmiben is. Plusz értelmes, jó a humora, hasonló az értékrendünk, és, nos, gyönyörű. Nem a klasszikus szépségkirálynős vonalon, hanem természetes módon. Ugye én legtöbbször fáradtan-gyűrötten, smink nélkül, kócos hajjal láttam, szóval el sem tudom képzelni, hogyan fest, ha kicsípi magát. Azt viszont simán el tudom képzelni, hogy felmenői között mongol vagy valami hasonló nép van: mandula vágású a szeme, széles az arca karakteres arccsonttal. Bónusz, hogy a kislánya (hihetetlenül cuki, s felnőttként hasonló szépség lesz, mint az anyja) meg Lujzára kattant rá rejtélyes módon. Mindig mondta (az anyja), hogy jajj, de jó, hogy összefutottunk, mert Anna már napok óta meg szerette volna mutatni Lujzának az új labdáját/kabátját/hajcsatját stb. És valóban, mikor megérkeznek (megérkeztek volt) a játszira, Anna mindig hajtogatja (hajtogatta), hogy Lujza-baba, Lujza-baba! Sajnos másik környéken laknak, így másik bölcsibe is jár, a potenciális találkozási lehetőségek száma drámaian lecsökkent, én balga meg nem mertem Facebook kontaktot kérni. Paffff.

A másik crush elég perverz, de mivel ez egy anonim blog, leírom. A játszi része egy kis foci-kosár pálya, amit rendszeresen megszállnak a különböző korosztályú gyerekek - többnyire fiúk. És hát van köztük egy, akit kiszúrtam magamnak. Van vagy 13 éves, mindig nála magasabb és erősebb srácokkal játszik együtt, és hihetetlenül jó mozgású. Ügyes fociban, ügyes kosárlabdában, jó a szövege, magabiztos. Plusz: vörös. Nevezzük Dömének. Tegnap, mikor családilag levegőztettük Lujzát,  szintén kint volt, az egyik kölyök ledzsindzserezte, s olyan csúnyán néztem, mintha az én fiamat csúfolták volna. Zebulon csak empatikusan nézett, de tuti átélt egy mini-PTSD-t. (Zebulon eredetileg vörös, csak bebarnult és utálja a vörösségét - én meg miatta vagyok belebolondulva a vörösökbe.) Azóta azzal szívom Zebulon vérét, hogy ugyan kicsit nagy a korkülönbség, de Döme lesz Lujza férje. És mi volt a reakciója? Szemforgatás. Hahhh!