az a hajnali epegörcs nem hiányzott. Előző éjszaka is görcsöltem, el is mentünk a nődokihoz Zebuval. Elsőre be akart fektetni a doki fél napos megfigyelésre, aztán a méhszájat megvizsgálta és annyira jó állapotban van (idézem: "betonkemény és zárt"), hogy elengedett azzal, hogy emeljem meg a magnézium-adagot, meg igyak 3-4 liter folyadékot egy nap. {Médea a sarokban zokog egy pohár vízzel a kezében} Na, mire megnyugodtam, hogy minden okés, addigra jött az epém... De azzal már nem mentünk vissza. Azóta volt két nyugis éjszakám, diétás kaját eszek, tolom magamba a vizet meg a magnéziumot és utóbbi hatására csodás hascsikarások kíséretében bőségesen fosok. [Bocs, ez már megint túl sok infó...]
Közben K. barátnőm megtalált, chateltünk, hogy ki hogy van, küldött képet a fiairól (szépek!), kérte, én is küldjek, szóval csatoltam egyet Kórászról... Gondoltam, hogy előbb-utóbb úgyis rákérdez, nem akarunk-e terhesfotózást (sminkel, és van ezer fotóshoz kapcsolata). De az az igazság, hogy rettenetesen nem mi lennénk Zebuval, próbáltam is ezt elmagyarázni K-nak. Olyan szinten kellene megjátszani magunkat, ami már önmagunk szembeköpése lenne. Féjszre úgyse akarok kitenni ilyesmit, a tökről is majd valami nagyon minimálisat (pl. hogy megszületett, itt a talpacskája, szép, ugye?) Majd ha a gyerek kb. egy éves lesz, akkor lehet csinálunk "hivatásossal" szép képeket, de azokat is csak belső (gyk: családi) felhasználásra. Most meg lehet, hogy kizárólag azért, hogy maradjon emlék a pocak méretéről, meg hogy a kis töknek is tudjuk majd mutatni, egykor milyen jó helyen élt, készítünk pár totálisan amatőr képet. Az amatőrséget egyrészről Pierre fogja képviselni (mivel hogy nem fotós a szakmája, és nincs profi gépe se), másrészt mi, az alanyok, tökpocakkal és Zebuval együtt. A fotózásra való felkészülés pedig úgy fog kinézni, hogy 1) hajat mosok 2) felveszek valami ruhát. És nem tesszük ki sehovásenem.