Ez a blog rólam szól,

úgyhogy magamról fogok most írni.

Életemben kb. kétszer ültem lovon, egyszer egészen kiskoromban, az csak homályosan rémlik, másodjára középiskolásként Hollandiában a vendéglátó családnál, de az inkább volt egy jól megteremtett póni, mint rendes ló. Éppen csak poroszkált és én féltem, kicsit persze tetszett is, hisz ott volt alattam egy élő, lélegző lény, eltűrt magán, szép világos barna szőre volt. Az már határozottan nem tetszett, mikor ügetni kezdett, amúgy sem szerettem sosem a száguldást, illetve később megszerettem, mikor vezetni tanultam, de a volán mögött én irányítok, akkor a lovon ülve nem én irányítottam. Azt is meg kell tanulni, mint az autóvezetést, de ez ugyebár nekem kimaradt, így csak ültem a nyeregben, mint egy szalmazsák, a holland lány meg vezette a lovat. Nagyon széles háta volt, felszállni könnyű volt rá, ment lendületből, de leszállni alig bírtam, volt egy pillanat, mikor azt gondoltam, hogy na jó, akkor az életem további részét itt fogom leélni ezen a roppant zöld, holland farmon, a póniló hátán. Aztán csak levetődtem róla valahogyan.

(Vagy nem, és még most is ott ülök, a nyeregnek támasztom a laptopot, úgy gépelek).

Békés jószág volt, de ez az esemény sem szerettette meg velem a lovakat. Igazából már kislányként sem értettem, ha valaki azt mondta, hogy a ló a kedvenc állata. Mert a kutya az alap, még a macskát is meg tudom érteni, szőrös kis gombolyagok, de a lovak hatalmasak és félelmetesek, nagy barna szemük van hosszú szempillával és meg tudnak harapni. Anyu egyik ismerősét megharapta egy ló, kiharapott a vállából egy darabot.

    - Szép szeme van - mondtam.

    - Ja, mint egy lónak - felelte a biszexuális expasim.

És bakker, tényleg. Szépnek láttam, de volt benne valami fura, ami idegenné, kissé félelmetessé tette. Azt hittem, hogy az a tény zavar, hogy travi. Egy túl erősre sminkelt férfi parókában, női ruhába bújva, ánuszba tuszkolt herékkel. De exem szenvtelen megjegyzése rávilágított, hogy inkább attól éreztem furcsa ellentmondást, hogy az egész arca olyan volt, mint egy szép lóé a hatalmas barna szemek, a műszempilla és az erősre sminkelt arccsont miatt. Szép, de félelmetes.

A traviké egy másik világ. Számomra az is egy másik világ. Akinek lova van. Főleg a két véglet, a kupecek meg a zsokék.

    - Jössz este a moziba megnézni egy filmet?

    - Nem, délután kilovagolok a birtokra, utána le is kell csutakolni Fakót, meg elé kell tenni a prémium abrakot.

Nyilván senki sem beszél így, de én ilyennek képzelem magam, mint lótulajdonost, aki a fél fizetését extra minőségű tápra költi és maga gondoskodik a lováról. Abba beletartozik a ganézás is, ugye? Lenne külön lovaglóruhám, fehér nadrág sötétkék felsővel, meg kék lovaglócsizma. És lenne egy ganézós cuccom, igazából az már most is megvan, a fekete mackó ami rajtam van, jó meleg, nem fáznék benne. Fakó egyébként nyilván sötétbarna vagy fekete színű lenne, sötét sörénnyel, mert ilyen vicces lány vagyok.

Na jó, igazából nem tudom elképzelni magam így, nem csak a ganézás rész miatt.

Félek a lovaktól. És sosem lennék képes úgy felülni egy ló hátára, hogy a korábban megtapasztalt rettegés mellett ne legyen ott egy jó adag tehetetlen szomorúság is.