így fogom hívni itt Pierre (Öcsi) férjét. Régóta gondolkodtam egy jó blognéven, semmi értelmes nem jutott eszembe. Pedig ez annyira adta volna magát! Zebulontól állapította meg még ezer éve, mikor Öcsi bemutatta nekünk, hogy úgy néz ki, mint Ben Eflekt (sic!).
Néha hülyülünk is ezzel. No, szóval, Ben és Öcsi most hétvégén fogják tartani a bejegyzési uzsonnájukat (aka lagzi), jön mindkét oldalról a szűk család. A két nagyi, szülők, tesók.
És kicsit félek, hogy nehogy seggarc legyek. A nővérével. Aki a szertartás hírére és az örökbefogadási tervekre úgy reagált, hogy "azt hittem, a négy fal között marad". Aki nem engedi, hogy ha Ben megy hozzájuk látogatóba, vigye magával Öcsit. Mert a gyerekek...
Kíváncsi vagyok, az uzsonnára hozza-e férjet és a gyerekeket. Arra tippelek, hogy nem. Pedig Ben unokahúgával (ovis) szívesen lepacsiznék.
Mesélte Ben, hogy múltkorában, mikor egyszer köszönt el tőle, megkérdezte a kiscsaj, hogy haza megy-e, mondta Ben, hogy igen. "Pierrehez?" kérdezte, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb. Mert a gyerekek nem hülyék.
Azt meg Pierre mesélte, hogy mikor múltkor mégis összefutottak úgy, hogy a gyerekek is ott voltak, a kiscsaj hozzá külön odament elköszönni. Nagy faghag lesz, ha felnő. Máris imádom. Anyját kevésbé.
De bunkó sem akarok vele lenni. Nem tudom, milyen egy kisvárosban felnőni, ahol mindenki ismer mindenkit, és ahol melegnek lenni mást jelent. De azért elgondolkodtató, hogy az anyja elfogadja, a nagymamája elfogadja...
Mindegy, nem leszek vele bunkó úgysem. Mert azzal Bent is bántom, őt meg nem akarom. Ezért nem mondta ki Zebulon se a vasárnapi ebédnél, amire gondolt, mikor a fiúk a nagy port kavart mesekönyvről újságolták, hogy megrendelték maguknak ők is. Hogy a nővérének sem ártana egy példány.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése