Huszonhét

Egy tízes skálán mennyire gáz, hogy csak akkor esik le, hogy szülinapod van, mikor megnyitod a féjszbúkot?

Azt, hogy újból közelebb léptem korilag a harminchoz (bár kinézetre stabilan tartom a 17,5-ös életkort, sminkelve 18), és egyre hangosabban nyivákolok, hogy járókerettel fogok menni a legkisebb gyerekem diplomaosztójára (mert optimista vagyok: 1) mindnek lesz diplomája 2) még élni fogok), szóval mindezek ellenére három játékot kaptam szülinapomra Zebulontól. Az egyik ráadásul olyan, amit Zebulonnal együtt tudok nyomni, Gyűrűk ura RPG. Máshol lehúzó kritikákat írtak róla, de nekünk eddig tetszik. Részletes véleményt lehet írok róla később, most még meghalunk kétpercenként, elsősorban az én bénaságomnak köszönhetően. Nővérem nyári mikuláscsomaggal lepett meg (válogatott finomságok, kábé mindenből a kedvencem, igen, csokifondü is volt a csomagban). Öcsitől meg táskát kaptam, komolykodósat, ez már nem a gyermeki énemnek szól, hanem a karrierista picsának a felnőtt nőnek, aki konferenciára jár, meg megbeszélésekre, és előadást tart, és nem lenne menő a féloldalas, sárga-alapon-rózsaszín-virágok, sem a fehér-alapon-rózsaszín-lila-és-bordó-madarak-röpködnek típusú táskákkal virítani. Anyuéktól meg könyvet kaptam, mert értelmiségi vagyok, vagy mi, meg amúgy is érdekel a felnőtt Harry Potter. Arról is írok majd beszámolót, amint elolvastam.

Most balra el, hajat mosni.  

Eurovision

Nem tudok leszakadni Anouk Birds-éről. Függővé tett. A saját versenyemen ő nyert, toronymagasan. Mikor először hallottam, könny szökött a szemembe, nem tudtam megmagyarázni, miért. Mikor másnap (ma) meghallgattam másodjára, féltem, nem lesz olyan varázsa, de még nagyobbat ütött.. Hallottam valami olyasmit régen, hogy ha túl sok az emberben az érzelem, "túlcsordul", ami könnyek formájában mutatkozik meg. Hát én túlcsordultam, olyan zenei katarzist okozott, amit nagyon régen éreztem. Pláne első hallásra, mivel én olyan típus vagyok, aki idővel, többszöri hallásra szeret meg zenéket. (Nem is szeretem mikor valaki megmutat nekem egy dalt, és azt várja, hogy egyből tetszeni fog. Lehet két hét múlva imádni fogom, de nekem ehhez idő kell. Középiskolás koromban a karácsonyra kapott CD-ket volt, hogy csak két hét múlva hallgattam meg. Ki érti? :))

A kedvencek további listájáról később... :)

Még a "nagy halál" előtt elkezdtem ezt a blogot, szerintem megéreztem, hogy váltani kell. Most még szokni kell a formátumot, a színvilágot, annyi baj legyen. Talán fellendül a bloggolási kedvem is (nem ígérem), fejben lebloggoltam egy csomó dolgot, de mivel a "nagy halál" közbeszólt, nem tudtam őket posztolni, s félek, a feledésem homályába vesznek...

És most Eurovízióra fel! (Meg előtte kiteregetni)