Ez a kis tanmese (tan-ábránd) egyszerre hányinger és mégis szép, elgondolkoztató, ám egyben baromság is, bosszantó, ugyanakkor bárcsak így lenne:

Egyik éjszaka egy férfinek volt egy különös álma. Azt álmodta, hogy a tengerparton együtt sétál Jézussal. A lábnyomok a férfi életútját ábrázolták. Az egyik pár lábnyom az övé, a másik Jézusé volt.

Mikor a férfi életének jelenlegi szakaszához ért, visszatekintett. Azt vette észre, hogy életének legnehezebb időszakainál csak egy pár lábnyom van a homokban, nem pedig kettő.

A férfit nagyon nyugtalanította a dolog, így Jézushoz fordult és ezt kérdezte:

"Uram! Te azt ígérted, hogyha melletted döntök, akkor egész életemen át velem leszel. De ahogy végignézem az életemet, a legnehezebb időszakoknál csak egy pár lábnyomot látok. Én ezt nem értem! Miért éppen akkor hagynál magamra, amikor a legnagyobb szükségem van rád?"

Jézus szelíd hangon így válaszolt:

"Drága gyermekem, szeretlek téged, és soha nem hagynálak magadra! A legnagyobb megpróbáltatások és szenvedések ideje alatt valóban csak egy pár lábnyomot láthatsz. De ez csak azért van, mert akkor a karjaimban hordoztalak."