10 film*, hogy jobban megismerj:

1) Érkezés. Vannak azok a filmek, amiknek a végén egy olyan "nagy csavar" van, amitől újraértékeled a látottakat. Van, amikor ez erőltetett és béna, de van, amikor valóban odavág. Számomra ilyen volt például a Hatodik érzek, a Bújócska vagy a fent említett Érkezés, utóbbi talán kevésbé sötét, mint a másik kettő. Azért is jó film, mert először sci-fi, másodjára (vagyis ha már érted, mi történik), akkor dráma. Meg persze a feminista énemnek is hízeleg, hogy nő a főhős, ráadásul "saját jogon" és klasszikusan “női jellemző(k)” miatt hős. Arra gondolok, hogy Louise Banks nem egy fizikailag erős amazon, azaz nem egy férfias(nak tartott) tulajdonságot lepleznek el egy csinosan lebegő miniszoknyával. Fő karakterünk egy nyelvész professzor, akit arra kérnek fel, hogy próbáljon kommunikálni a földre érkező idegenekkel, nyilván empátiára is nagy adagban van szükség e helyzetben, plusz a békés megoldásra való törekvésre (ezek lennének az inkább női jellemvonások). Már eleve az is milyen menő, hogy egy bölcsész kezébe helyezik az emberiség sorsát (túlzok: nyilván teljes tudományos gárda dolgozik együtt elméleti fizikustól kezdve biológusokon át), ráadásul a kiinduló probléma (hogy az égbe lehet beszélgetni egy vadidegen értelmes fajjal) és a probléma megoldása során felmerülő nyelvi relativizmus miatt is izgalmas. Tényleg szuperlatívuszokban tudok csak beszélni erről a filmről. Viszont mióta Lujza megvan, azóta nem néztem újra. Ez nem véletlen. 

2) A Gyűrűk Ura és Trónok Harca univerzumok. Igen, ez egybevont kategória, bár mindkettő világ megérdemelné, hogy külön is írjak róluk. Most nem teszem, mert ami miatt felsoroltam őket az ugyanaz: emlékeztetnek rá, hogy jó gyereknek lenni, jó (tan)meséket hallgatni. Na jó, a GoT esetén inkább fiatal felnőtteknek szóló történetről van szó. Viszont emlékszem, a rajongók által amúgy sokat szidott Hobbit trilógia első részének mozis élményére. Egyik legjobb mozis élményem volt, mert a döcögős kezdés után teljesen beszippantott a történet, és valóban kisgyereknek éreztem magam, tényleg szájtátva néztem a vásznat, s ilyen a LotR 2. része (A két torony) óta nem történt velem (s azóta se). A LotR és a GoT (meg a fantasyk nagy része) hosszas elköteleződést kíván, nem adják könnyen magukat, ezer meg egy szereplő van, bonyolult szálakat kell követni, sokszor félmondatokból, utalásokból lehet kirakóst játszani, lehet egyszerre szurkolni mindkét (mindsok) félnek. A LotR-ben hagyományosan jó fiúk-rossz fiúk felosztás van, de szerintem ez is szerethető. A GoT-ban árnyaltabb a szereplők jelentős része, s az esetek többségében megismerjük az egyértelműen negatív karakterek mozgatórugóit is. Hosszú utazások ezek, de megéri kivárni "a koronázást" (a GoT végéről inkább nem nyilatkozom). De hogy a GoT-ból is hozzak idevágó példát: azért az az önfegyelem, ahogyan G. R. R. Martin évtizedeken keresztül megrajzolt és a háttérben lebegtetett egy totál marginális mellékkaraktert, hogy az aztán olyan megrendítő módon váljon hőssé, mint az a bizonyos "Hold the door!"-jelenet... (aminek nézése közben, mikor végre leesett, aminek le kellett esnie, ugyanúgy - mint az Érkezés fordulópontján - visítottam egy hangos-döbbent "baszkiiiiiiii"!-t, szóval ez az önfegyelem és előre tervezés nagyon zseniális.  

3) Good Will Hunting. Ez az a film-típus, aminek a kulcsjelenete (Nem a te hibád!) a szívünkbe mar és keserédes karomnyomai örökre ott maradnak. (Sokaknak talán hasonló mondat lehet a Kapitány, kapitányom!)

4) Easy A. Nagyon nehéz jó romkomot készíteni, YA kategóriában pláne, s finnyásan válogatós is vagyok e műfajban, ám mivel egy részem örökre csitri tizenéves lány marad, meg persze Emma Stone miatt is, meg az okos, vicces forgatókönyv okán a Könnyű nőcske ott van a kedvenceim között. Tetszik benne a szülő-gyerek kapcsolat, a tanár-gyerek kapcsolat, meg Emma Stone (vagy ezt már említettem?). 

5) Grand Budapest Hotel. Wes Anderson filmjeit bírom, nagyon egyedi a hangulatuk és humoruk. De ez is kiemelkedik közülük, s mikor a moziban ment a vége főcím, s kiírták Stefan Zweig nevét, akkora “Ahaaaa!”szakadt ki belőlem, hogy megremegett a vetítőterem üvege. Nevetséges nosztalgia él bennem egy történelmi korszak után, amiben sosem éltem és józan paraszti ésszel végiggondolva nem is szeretnék. Valahogyan mégis megtalálnak ezek a történetek, amiket Zweig, Anderson vagy épp Ishiguro (Napok romjai) mesélnek egy nagyon más világról, ami olyan egyszerűnek és tisztának tűnik, pedig ugyanolyan bonyolult és mocskos volt, mint a XXI. századunk. 

6) Tudatlan Tündérek. Özpetek jó érzékkel tud hangulatokat megragadni és azokat filmvászonra varázsolni, s különös tehetsége van a egyedi hangú énekesnők kiválasztásához is. A nőképével egyébként nem teljesen értek egyet, szívesen és igen hevesen vitatkoznék is vele, különösen a legfrissebb filmje, a Nouvo Olimpo kapcsán, de nem tudok olaszul, s mind tudjuk, hogy ez az egy dolog akadályoz meg abban, hogy Frezanra zúdítsam a véleményem. A Tudatlan tündérek (La Fate Ignoranti) kicsit szebben bánik a nőkkel, eltekintve attól a kiindulóhelyzettől, hogy egy megcsalt nej az egyik főszereplő, aki özveggyé válva próbálja megtalálni férje titkos szeretőjét. Nagyon finom és kedves film abban az értelemben, hogy sok apró történetet mesél el a fősodor mellett, pár mondattal atmoszférát teremt, néhány jelenetben egy rövidfilmnyi történetet felskiccel, s tudja, mit bízzon a néző képzeletére, mit mutasson meg. Az olasz nyelvet meg - bár mondtam, nem beszélem, de - imádom hallgatni, gyönyörű, vétek szinkronosan nézni ezt a filmet!

7) Én, a robot. Különvélemény. Oké, ez megint kettő, de mindkettő sci-fi (regényfeldolgozás). Az első írója Asimov, a másiké Philip K. Dick. Itt említeném meg, hogy ezeket nem olvastam. Asimovval volt egy próbálkozásom, de nem rántott be, azért majd még adok neki egy esélyt. (Az Érkezés alapjául szolgáló Életed története című novellát például olvastam, és szintén nem estem hasra tőle. Értitek ugye? A film jobban tatszett, mint a könyv! Ez baromi ritka dolog!) Szóval, arra kellett rájönnöm, hogy sci-fit olvasni nem szeretek, de nézni nagyon. Nagyon szeretem az egész műfajt, de különösen, ha az adott film okos is. Ehhez nyilván jó alapanyag kell, s bár beletört a bicskám, azért azt tudom, hogy Asimov, Dick (vagy Chiang) azért az írott műfaj királyai. Sajnos a kiváló alapanyag nem biztosítja a jó filmes megvalósítást, s sokan ekézik is a két említett filmet, ám én nagyon szeretem őket. Jó izgulni rajtuk, jó megérteni a karakterek mozgatórugóit, együtt nyomozni a futurisztikus környezetben.

8) Érdemes megkapaszkodni, felsorolás következik: Éjszakai ragadozók, Éjjeli féreg, Ellenség, Fogságban, Forráskód, Túl a barátságon, Donnie Darko. A közös pontra már mindenki rájött, s számomra a közös pont és a magas minőség miatt kedvencek. :)

9) Kisasszonyok (1994-es verzió). Ez a romantikus énem kedvence, s ez is én vagyok: álmodozó, naiv, szentimentális, optimista. Újságot és színdarabot író kamasz lányok? Viszonzatlan szerelem? Tanulás iránti vágy? Mi közöm nekem mindehhez? 

10) Ötödik elem és Bérgyilkos a szomszédom. Közös pont Bruce Willis, de most inkább a műfaj miatt raktam őket egybe. Ezek azok az (akció)vígjátékok, amiket ha bármikor elcsípek a tévében, ott ragadok előtte (az első reklámblokkig). Rengetegszer láttam egészben-részletekben mindkettőt, imádok röhögni mindkettőn. Lehet bugyuta a humorom, de tényleg nagyon szeretem őket.  

11) The Fall (A 2006-os kalandfilm). Mese a mesében. Ezért találták fel a mozivásznat. Isten ezért teremtette Lee Pace-t (meg Tranduil szerepére, természetesen). 

*Hahahahaha, jól átvertem mindenkit, nem is tíz film volt!