2023. március 23., csütörtök

Esténként mi is nézünk ám sorozatokat,

végigtoltuk a White Lotus 2. évadát, ami szerintem még jobb is, mint az első, illetve Severance (Különválás) című sorozatot is, ami rettenet érdekes alaphelyzetből indul ki: van egy munkahely, ahol a dolgozók vállalják, hogy az agyukat kettéválasztják egy műtét során, s mikor belépnek a munkahelyükre (speciális lifttel), akkor egyszerűen elfelejtenek mindent, ami "kint" történik, s viszont: a magánéletükben semmit sem tudnak a munkájukról. Az egész történet ott kezdődik, hogy új kolléga érkezik teljesen "üres aggyal", emlékek nélkül, aki az első munkanapján még a saját nevét se tudja, s nem igazán érti, hogy a kinti személyisége (az "outie"-ja) hogy volt képes ilyet tenni. A benti három öreg motoros próbál segíteni neki beilleszkedni, több-kevesebb (nyilván kevesebb) sikerrel. 


Kép forrása

Persze sorra derülnek ki furcsaságok, hogy jó kis rejtélyes sci-fi vonal is legyen, de az egésznek van egy nagyon cuki humora is. A színészek nagyon jók, persze nagy nevek is vannak (John Turturro, Patricia Arquette, Christopher Walken), de például nekem Tramell Tillman neve semmit se mondott, pedig zseniálisan hozta a karakterét, ellopva a showt. És az opening! Az az opening!


 

 Pedig a White Lotus openingje se semmi. Milyen könnyed, pedig rettenet nyomasztó tudott lenni, s én rettenetesen élveztem a nyomasztását. 



2023. március 16., csütörtök

Persze, az ember tudja, hogy a gyermekkötetben szereplő versek eredetileg nem gyerekeknek íródtak, de akkor is sikerül megdöbbenni egy-egy alkalommal

Weöres Sándor: A paprikajancsi szerenádja

Gyönge fuvallat a tóba zilál,
fények gyöngysora lebben.
Sóhajom, árva madár-pihe, száll
s elpihen édes öledben.
Tárt kebelemben reszket a kóc:
érted szenved a Jancsi bohóc.

Szép szemeidtől vérzik az ég,
sok sebe csillagos ösvény.
Egy hajfürtöd nékem elég,
sok sebemet bekötözném.
Hull a fürészpor, sorvad a kóc:
meghal érted a Jancsi bohóc.

Tálad a rózsa, tükröd a Hold,
ajkadon alkonyok égnek.
Víg kedvem sürü búba hajolt,
téged kérlel az ének.
Hogyha kigyullad a szívem a kóc,
nem lesz többet a Jancsi bohóc.

2023. március 12., vasárnap

Szomszéd néni, amelyik

nem a boszorkány, hanem az aranyos, mindig mondta, hogy ne vigyem zárt térbe Lujzát, mert influenzajárvány van. 

Tartottam is a zenebölcsitől, de olyan jól érezte magát. 

Nos, most nem érzi jól magát szegénykém. Velem kezdődött csütörtök este, szombaton csatlakozott Lujza, vasárnap (ma) hajnalban Zebulon is. 

Láz, bágyadtság, köhögés, fejfájás… 

Lujza első betegsége. Remélem, hétfőre túl leszünk rajta.   

2023. március 8., szerda

Bölcsis nyílt napon voltam,

előző nap azzal hülyéskedtünk Zebulonnal, hogy milyen idióta kérdéseket tegyek majd fel (Milyen színű a függöny a csoportszobában? Melyik bio-gazdaságból érkeznek a gyümölcsök és zöldségek? stb.)

Erre volt egy anyuka, aki kajak mindent végigkérdezett, az ágyakat látva megjegyezte, hogy “aham, ez az EU-szabvány”, húzta a száját a tornaszoba méretére és amúgy is mindennel olyan kritikus volt, hogy ejha. Mármint persze, szívünk kicsi csücske ne járjon bármilyen körülmények közé, de ez a fajta fontoskodás számomra olyan groteszk. (Mondjuk, legalább jól szórakoztam.) Gyümölcsöt én is tudok neki adni, a nevelő szakmaiságát meg úgysem tudom felmérni ránézésre. A másikra - hogy épp milyen lesz a többi gyerek - szintén nincs ráhatásom.  

Arra se, hogy Lujza őszre bölcsi-kompatibilis lesz-e. Egyelőre matrica, mint eddig.  

Viszont voltunk zenebölcsiben, ami kb 3/4 órás zenés foglalkozást jelent. Volt vagy 20 baba, többnyire anyukák, de nagy örömömre volt három apuka is. Mókás volt, Lujza nagyon élvezte, mosolygott (!!!), pedig a folyosón még sírt és ellenkezett, hiába magyaráztam, hogy nem orvoshoz jöttünk. De egy hős volt, nem ijedt meg a sok felnőttől sem, meg a tömegtől (elég kicsi volt a szoba, ahol voltunk), jött körjátékozni, választott hangszert magának. Mivel nemrég volt a névnapja, így kapott köszöntést is, amit egykedvű ásítások közepette vett tudomásul. 

Volt - szintén a névnapja + Zebulon 38. (!!!) szülinapja okán - zsúr is nálunk. Első körben a Zebu-ág jött, Médea-oldali rokonok majd most vasárnap. 

2023. március 2., csütörtök

Az apró virágmintás

viaszosvászon terítő előnye, hogy nem látszik rajta a kosz. Az apró virágmintás viaszosvászon terítő hátránya, hogy nem látszik rajta a kosz. Mondjuk ez csak akkor hátrány, ha az ember szeretné időnként letakarítani.  


Edit: Hogyan helyes?

A) apró virág mintás 

B) apróvirág mintás 

C) apró virágmintás 

D) apróvirág-mintás 

E) apró-virágmintás


Amúgy szerintem a D. Ne zavarjon össze senkit, hogy nem úgy írtam. 

2023. március 1., szerda

Eskü, kezdem azt hinni,

hogy a gyerekruhagyártók azt gondolják, a kislányok nem fáznak.* 


Így a "kisfiú"** melegítőszett után kisfiú átmeneti kabátot kapott Lujza. 


*Vagy Zebulonnal vagyunk türelmetlenek, de 4 online üzlet és 2 IRL-ben megtekintett kínálat után elképesztő. Amúgy arra gondoltunk, hogy ősszel lehet átmeneti kabátot venni, s elkapkodták a jó kislányos (de vagány) kabátokat. De könyörgöm, a tavasz is átmeneti évszak!


** Persze amiatt nem izgat a dolog, mert Lujza továbbra magasról tesz rá, milyen figura van a ruháján, a színeket is most tanuljuk, és szerencsére még nem tudja, hogy jelenlegi társadalmunkban a rózsaszín a kislányok elfogadott szent színe (blöa). Most még csak az a lényeg számára, hogy kényelmes legyen. Szerintem is ez a lényeg. Meg hogy elég meleg legyen, mert anyatigris üzemmódban állandóan azon izgulok, meg ne fázzon.