Mostanában vettem észre,

hogy hatvanplusszos nénik és negyvenes pasik kedvesen elvigyorodnak, ha meglátnak.  

Mivel Zebulon magyar kisfőnöke és külföldi nagyfőnöke

egyszerre volt szabadságon, így neki kellett megtartani egy prezentációt a többi nagyfőnök előtt. Otthonról, online. Nem igazán izgult miatta, de volt két kérése hozzám:

1) Halkan szarjak, de lehetőleg inkább sehogy - Persze, hogy pont akkor kellett szarnom. Csendes voltam, mint mindig. 

2) Halkan ordibáljak. - Ezt, feltételezem, a Kórásszal való ordibálásra értette, ami csak akkor fordul elő, ha összeveszünk. (Összeveszünk = Kórász 20 körmét mélyeszti egyszerre az alkaromba, én meg szidom, mint a bokrot. Ritkán fordul elő, ha igen, akkor az esetek 80%-ban az én hibám: Kórász küldi a jeleket, de túl jó érzés simogatni...)

Voltunk nyaralászni,

mondjuk elég lightosan nyomtuk, ha nem lenne a szépkártya, akkor nem fért volna bele. Igaz, három nap volt csak, részben azért mert 1) Kórász 2) állapotban levés 3) már voltunk ezen a helyszínen és akkor ellőttük az összes látnivalót, ami megmaradt, az még mindig nem nyitott ki 4) a wellness-t skippeltük. 

De azért jó volt, én imádom a svédasztalos reggelit, na jó, igazából bármilyen reggelit (az otthoni vajas-pirítós-teázós fajtát is), de azért az olyan jó, mikor a kis tányérodra szedegetheted a mindent is. Ráadásul a vacsora is benne volt, ami azért vicces, mert se Zebu, se én nem vagyunk nagyevők, szóval nincs púposra halmozott tányér, se az, hogy mindenből ennénk. Nem egy fine dining hely volt (tavaly olyanban voltunk  Egerben), de azért mindent ízletesre készítettek. 

A nyaralás kirándulós része egyrészt azt jelentette, hogy a hotel parkjában mászkáltunk és napi négyszer megetettük a kettő kecskefőt, megsimogattam a pulit és megszámoltuk a hat darab lovat,  másrészt elmentünk Kőkapura tanösvényezni (tavasszal újították fel eu-s pénzből, no comment, nem is kezdek bele...), vadászkastélyt bámulni, és felfedezni a negyedikes osztálykirándulásom kedves helyszínét, ami akkor is lepukkant volt már. A kisvasút ezúttal is kimaradt, lesz valami új is, mikor 10 év múlva visszatérünk.

Kellemes, pihentető, nyaralós módon éjszakánként kb. semmit nem aludtam, egyik este nagyjából négy órát, ehhez külön szeretnék gratulálni magamnak. Nap közben persze bepótoltam, de ezért igazán kár kilométereket kocsikázni, hogy aztán egy másik ágyban aludj - vagy ne aludj. 

Na jó, csak picsogok, igazából nagyon is élveztem, Zebu jól vezet, és én szeretek csak ülni mellette és bambulni ki a földekre. Mivel szándékosan elkerültük az autópályát, így egész vadregényes tájakon és apró falvakon, pontonhidakon át vezetett az út, sokáig az alföld biztos végtelenségig nyúló terepén, aztán meg már dombok-hegyek között. A hotelt is élveztem, a már említett kajálást (megjegyzem: 58 kilós vagyok). Ami "csalódást okozott", az a szállóközönség volt. Azért imádunk Zebuval kicsit sznob helyekre menni, mert tök jókat lehet szórakozni a többi emberen. Kibeszélni őket, találgatni, ki kinek a kicsodája, mivel foglalkoznak, milyen emberek lehetnek. Erre itt mindenki tök normális volt, teljesen hétköznapi emberek, idős házaspárok, és olyan kisgyerekes családok, ahol a picik is tudtak viselkedni. Abba is mókás belegondolni, hogy vajon rólunk mit gondolnak, pl. hány évesnek néznek minket - általában mindenki fiatalabbnak gondol. Remélem, mi voltunk a rokonszenves fiatal pár, akik a gyerek születése előtt még elmentek kettesben nyaralni - egy jó darabig utoljára kettesben. 

Na, megyek, mert rugdos a kölök, nem szereti, ha ülök.