Székfoglaló?! Olyat mi is szoktunk játszani az oviban!

És akkor elképzelem, hogy a sok öreg pofaszőr székfoglalót játszik a díszteremben…  

Áldja meg a Jóisten

annak a könyvtárosnak a kezét, aki a szépirodalmi szabadpolcos részlegen külön kiemelte Leo Vardiashvili Sűrű erdő szélén című könyvét. 

Az élfestés miatt majdnem visszatettem élből (értitek, kac-kac), de aztán a borítón megakadt a szemem Hosseini nevén, aki így ajánlja a regényt: "Tele van iróniával és emberséggel". 

Grúz sztori, szóval nem vidám, de valóban van humora - valószínűleg másként tényleg nem lehet élni ott (se). Még csak a negyedénél-harmadánál járok, de eddig nagyon tetszik. 

Naszóval, csak hogy ne peregjen el teljesen az idő,

múlt héten Napfényvárosban jártam a konferenciás tengeren is túl. Amúgy Nyakasfalváról megközelíteni kábé tényleg olyan érzés, mert hihetetlen módon kishazánk két nagyvárosa között nincs közvetlen vasúti összeköttetés, se autópálya. Ezért is van, hogy sok konf főváros-központú lesz, mert könnyű megközelíteni mindenkinek. De akkor meg a vidéki tudásközpontok satnyulnak el. A mi tudterületünk nem is hagyja magát, és vándorkonferenciáink vannak (sok, de kettő nagy országos, ebből egy tavasszal, meg az *igazán* nagy ősszel). 

No, Napfényváros: gyönyörű. Vagy 10-15 éve jártam ott utoljára Z-vel nyaralni, még pelyhes-ropogós párocskaként. 2016-ban meg ugyanezen konferencián pelyhes-ropogós kutatóként PhD-hallgatóként adtam elő. Most meg már doktorált kutatóként álltam ki, még szekcióvezetést is kaptam (szegény mentor-főnököm bedobta a törölközőt*, és valamiért azt vette a fejébe, hogy engem képez ki helyettesének), összesen három előadást tartottam, egyet angolul.

A konf szervezettsége nagyon profi volt, simán rávertek a tavalyi nyakasfalvi eseményre, de persze roppant sűrű volt, reggel nyolckor már mentek az előadások, és nem véletlen az, hogy az esti állófogadások kezdési időpontja is nyolc óra volt. Ezért aztán sajnos Micivel sem jött össze a találkozó - majd legközelebb! 

Amit szintén sajnáltam, hogy ködös-nyálas idő volt, de Dóri kolléganőmmel így is járkáltunk egyet a tematikus előadások hallgatása helyett. Ejjjnye, de hát részben átbeszéltük a közös előadásainkat, meg ajándékot kellett szerezni lánykáinknak, hiszen csak nem állíthattunk haza üres kézzel! Be is szereztem pár apróságot a helyi közértből, Lujza nyilván örült neki nagyon.  

Mondjuk azon meglepődtem, milyen sütiárak vannak. Oké, helyben sem nagyon járok sütizni, csak a Torony büféjébe, de 1800 forint egy szeletke süteményért kicsit azért sok... Végül Dórival kínunkban a Lipótiba ültünk be az éhenhalást elkerülendő étkezésre. 

Jó helyen volt a (jó) szállás, minden konf helyszín 5-15 percnyi gyaloglásra volt. Amúgy tök vicces, hogy valaki ajánlotta a villamost, Dóri meg egyszer taxizott, nekem meg eszembe se jutott, hogy ne gyalog közlekedjek. 

Karikó Katalin volt az egyik plenáris előadó, anno a konf-szervező bepróbálkozott, hogy felkéri, mert há' miért ne, aztán egyből igent mondott. Nagyon inspiráló előadást tartott, ez a nő amúgy olyan, mint egy manó (magas, de a mozgása, beszéde mind manó-szerű), nagyon jó a humora, engem a végén meg is hatott mert egy gyenge lelkű kis kakikupac vagyok, de csak azért könnyeztem be, mert mellettem valaki hagymát vágott. 

Szakmailag nekem amúgy mindig az a bajom, hogy a Toronybéli csapattal hajlamosak vagyunk kutatócsoportként kizárólag szekcióban indulni, ami azt jelenti, hogy összefűzünk 4-5 előadást és együtt "nevezünk", és általában el is fogadják a szervezők, de ezzel az a baj hogy mindig egymást hallgatjuk meg. Ezért Napfényvárosig elmenni igazán szükségetelen. Jobban szeretem, ha önállóan indulunk, vállalva, hogy idegenekkel rakjanak össze: hát nem az lenne a lényeg, hogy új emberek előtt terjesszük a saját eredményeinket? Mondjuk pont ezért került be az angol előadásunk, ami kulturális megközelítést alkalmazott, egy full nyelvészeri összeállításba... De hát ez meg benne van a pakliban, meg így is lehet azért szakmai kapcsolatokat kötni. 

Itthon minden frottul ment, mondjuk gondoltam, hogy így lesz, Zebulon kompetens apa, Lujza meg kompetens óvodás. :D  

Na, ennyi fért ma bele, elírásokért bocsi, nem fogom javítani.

*ami azt jelenti, hogy végre a saját egészségét a munka elé helyezte. 

Csak nincs annyi időm, hogy normálisan írjak,

 pedig a konferencián is túl vagyok már (jó volt, tényleg szeretnék róla írni). 

Gyalog

 45 perc volt hazaballagni az oviból Lujzával, ami nagyon menő, mert nekem egyedül is 30 percbe telt.

Az a fő baj a blogvemberrel,

hogy nehezen tudok rövid bejegyzéseket írni, a piszkozatban és a fejemben meg hiába  figyelnek ott a hosszúak, azok tördekékek még. 

A lényeg, hogy eleve sosem gondoltam, hogy minden egyes nap valóban írni fogok, másrészt más bloggerekről sem gondolom, hogy "elbuknák" a blogvembert csak azért, mert egy-egy nap kimarad. A blog van értünk, nem mi a blogért. 

Na, magyarázkodás off, írok, amikor tudok. Hét második felében biztos nem, mert a napfény városának elefántcsonttornyában fogok okoskodni. (Amihez szintén készülnöm kellene, így hét elején is elfoglalt leszek.)  

Dicsekszek kicsit,

bár meglesz a böjtje:

Anyum, aki elsős-másodikos matek tanítónő volt, múltkor a gyerekfelvigyázás végén azzal fogadott, hogy Lujzával elkezdték az elsős matek munkafüzetet kitölteni, de nem merte egy idő után folytatni, mert Lujza mindent meg tudott oldani. 

De, mint írtam, meglesz még ennek a böjtje! 

Azért örülünk is. 

Köszi, Magyar Állam!

Lihegte múlt hétvégén Pierre, pedig csak negyedórát dolgoztatta őt Lujza. Pierre is öregszik. Mondjuk Lujza meg egy energiabomba. Pierre mondata persze nem volt komoly. Azt lehet belátta, hogy egy gyerek elég sok meló, ők meg elég kényelmesek BenEflekttel (túl kényelmesek, néha már bosszantó amúgy, mennyire az egyszerűbb, minimális erőbedobást igénylő megoldás felé hajlanak), ennek ellenére még mindig fáj nekik, hogy nem lehet gyerekük, mert a vállalat az állam a kormány nem engedi. 

Lujzának is magyarázhattam tegnap, hogy mi az az unokatestvér, és hogy neki miért nincs (ha már testvére sincs). 

A magyar nemzeti identitás megnyilvánulása,

ha Lujza sírva fakad, mikor megtudja, hogy nincs leves, csak második…. 

Számomra a hónap akkor kezdődik,

amikor megveszem az új villamosbérletet. Úgyhogy induljon a blogvember!