Sok sorozatot néztünk esténként, így az olvasás elmaradt, de erre is van megoldásom, erről majd másik bejegyzésben.

A sorozatokról röviden:

Yellowjackets - két évadot néztünk meg, hát, jobban is el lehetett volna tölteni azt az időt. A fő bajom, hogy két idősíkban zajlanak az események, a múlt egy túlélő dráma (hó társadalma stílusban: megfagyunk, éhen halunk, egymást esszük), a jelen meg egy idegesítően vicceskedő komédia. Azon kellene például nevetni, hogy megöltek valakit (ha jól számolom három embert is amúgy).

Fellow travellers - ezt egyedül néztem. Zebulonnal szerettem volna, de az első rész explicit (homo)szexuális tartalma miatt nem erőltetem, őt sem érdekelte túlzottan. Elég keveset tudtam az 1950-70 közötti amerikai politikáról, szóval érdekes volt. (Hű, mekkora álszentség! Persze, a politika miatt néztem. Nem Matt Boomer meg Jonathan Bailey miatt.) Nagyon szép érdekes szerelmi történet volt, szívfacsaró, szomorú, felzaklató.

Foundation - ezt végül elkaszáltuk a második évad első része után. Hiába Lee Pace (aki amúgy nagyon jól játszott és az ő történetrésze miatt néztük addig, ameddig), az “akciójelenetek” idegesítők, a két női vezető karakter érdektelenné válik (pedig jól indultak). Lee Pace karaktere amúgy a galaxis (univerzum?) császára, és az utódlást úgy oldja meg, hogy klónozza önmagát. Állandóan három klón létezik: egy gyermek, egy középkorú és egy idős, a középsőé a döntési jogkör, a fiatal betanul, az idős tanácsot ad. És persze felvetődnek kérdések: mi van, ha hiba csúszik a klónozásba, és módosul a génállomány, vagy mi van, ha az egyik klón gyermeket szeretne és/vagy politikai indíttatásból szükség lesz rá. Pont egy ilyen résznél hagytuk abba, az aktuális középgeneráció házasodni készül, no nem szerelemből, hanem politikai érdekből. Az is mókás, mikor kiderül, hogy minden császárnak van egy béta verziója, akit a "fagyasztóból" elő lehet kapni egy kis upgrade-re, ha beüt a gigszer és kinyiffan az aktuális klón.  

Poker Face - egy vicces-nyomozós sorozat egy csajról, aki tudja, ha valaki hazudik (csak a tényt, hogy hazudik, azt nem, hogy miért). Fekete komédia, de itt nem idegesítő, mert kezdetektől ilyen a hangulata. De túlzottan nem rántott be minket, öt rész elég volt belőle, az epizódok felépítése túl sablonos lett egy idő után.

Silo - végre! Végre! Egy normális sci-fi sorozat! Egy föld alatti városról szól, s a kiindulópont az, hogy nem tudjak, ki építette és  mikor  a silót, és azt sem, mi történt odakint, vagy hogy mikor mehetnek ki újra, de az tuti, hogy “nem ma” - ez egy visszatérő szöveg. Tetszett, hogy kimondják a lakosok számát: 10.000 fő, ugyanis sokszor zavar, hogy nem tudom elképzelni az utópia méreteit, jó, hogy ez itt ki van találva. Persze vertikális kasztrendszer van itt is: fent a vezetők, középosztály, alul a munkások. Van amúgy némi társadalmi mobilitás, de ritka. Gyereket csak az engedélyt kapott párok vállalhatnak, s csak egy évük van összehozni a babát, ha nem sikerült, kötelező visszahelyezni a fogamzásgátlót. A történet is ezzel kezdődik: a seriff és neje nőgyógyásznál vannak, indul a visszaszámlálás… Jók a karakterek, jó ütemben vannak bevezetve, vannak fordulatok, rejtélyek. Várjuk a követező évadot.

Fekete madár - börtönös-beépülős-sorozatgyilkosos minisorozat. Mondjuk nem ajánlom leánygyermekek szüleinek, azért én is máshogy néztem, mint ahogy Lujza előtt néztem volna. A főszereplőnk egy egykori amerikai focista, aki sportkarrierje után sikeres drogbizniszbe kezd, de a hatóság lekapcsolja, 15 évre börtönbe vágják. Persze a büntit lerövidítheti, ha beépül egy szigorított börtönbe és kiszedi a szabadulásához szükséges fellebbezését jó esélyekkel író sorozatgyilkostól, hogy hova temette el az áldozatokat. A színészek itt is baromi jók, a szociopata faszfejet alakító színésszel nem szívesen maradnék egy szobába úgy se, hogy a werkfotók alapján arany szíve van.  

Ted Lasso - hat rész után kaszáltuk, mert Zebu szerint bugyuta. Amúgy 30 perces részek vannak, vicces kis sorozat egy amerikai örök optimista férfiról (ő Ted Lasso), akit felkér egy brit focicsapat edzőnek. Kulturális különbségek, brit humor, végletekig sztereotip karakterek (egoista focista, kiöregedő, morcos csapatkapitány, hallgatag másodedző, keménynek és gonosznak tűnő tulajdonosnő, tehetséges lányfocista, vicces indiai). A humora néha tényleg fárasztó, de mondjuk a Fekete madár után nekem jól esett Ted Lasso kedvessége. 

For All Mankind - alternatív valóságos sorozat, ahol a szovjetek érnek előbb a Holdra. Baromi igényes, kiváló színészekkel (Joel Kinnamant továbbra is nagyon bírom), remek jelmezekkel, ügyesen mixelve a valódi eseményeket és a fikciót, tényleg csak jót tudok mondani a sorozatról. De két rész után rá kellett jönnünk, hogy ez minket nem érdekel. (Pedig tudjuk Zebuval, hogy most kezdődne a sorozat lényege: a második rész végén ugyanis a szovjetek újabb embere landolt sikeresen a holdon: egy nő. Nyilván az USA-nak is tennie kell valamit ez ügyben. :)) Négy évada van, tíz éves ugrásokkal az idősíkon (az első évad 1970-es évek), szóval lehet egyszer még vissza fogunk térni hozzá.