amit ugyebár Ali Smith írt, aki nem egy Közel-Keletről bevándorolt fiatal brit férfi, ahogyan én legelőször elképzeltem, hanem egy középkorú skót nő.
Tetszett, különösen a 101 éves Daniel álom-jelenetei, de Elisabeth “valós” eseményei sem kevésbé abszurdak. Az időben ugrálós dolgok (mármint filmek, regények, sorozatok) előnye, hogy egy-egy elhintett kisebb-nagyobb részlet később (mármint néha korábban, értitek, na!) kap értelmet. Ez így volt Moesko Őszi hójában is, ott is elég ütős volt, s itt is érdekes. Az emlékezés töredezettsége is egy plusz réteg, vagy hogy mennyit látunk (fogunk fel) a másik emberből.
Amit sajnálok, hogy nem volt meg a kellő háttértudásom ahhoz, hogy értsem (érdekeljen) a politikai botrányos szál (Christine Keeler), a művészettörténeti rész (Boty munkássága és élete) sokkal érthetőbb volt előzetes ismeretek nélkül is, de egy Google kereséssel az is érdemes volt megtámogatni.
Vékony regény, még nekem is csak két nap volt elolvasni, de nehéz róla röviden írni, mert rengeteg témát érint, pl. amivel reklámozták, a Brexitről, de az is inkább a háttérhangulat. Van mellette anya-lánya kapcsolat, az idős Dániel és a gyerek Elisabeth barátsága, s azon keresztül a művészet, az olvasás ereje, báty-húg kapcsolat, idegengyűlölet régen, idegengyűlölet most, médiakritika es így tovább. Ennek ellenére nem volt olyan érzésem, hogy mindezekre bele kapva nem mondott semmit Smith, vagy hogy valamiről bővebben is írhatott volna. Így volt jó.
Jöhet a Tél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése