...akartam írni, de megtanultam, hogy jobb hagyni, leülepedni a dolgokat. A mi kedvenceik a holland, a svéd, a finn és a norvég produkciók voltak, leginkább a hollandoknak szurkoltunk, meg a svéd lánynak. Utólag még az orosz lányok dala is gyakran szól - nem lett volna az rossz, kicsit sajnálom a lányokat, de gondolom okos csajok, és tudják, hogy ez nem személyesen ellenük szólt.
A Conchita-jelenségről meg csak annyit, hogy mikor sorra kapta a magas pontszámokat, nem nagyon örültünk neki (elsősorban a kedvenceink miatt). Még Zebulon száját el is hagyta néhány rosszindulatú buzizás (pedig nem szokása) - erre azóta naponta vagy tízszer hallgatjuk meg a dalát, és visítjuk a szöveget vagy valami ahhoz hasonlót. A "rááááázd, mint egy péniszt!" speciel Pierre agyszüleménye, aki a kezdeti viszolygáson kb. öt perc alatt túllépve lelkes rajongó lett.
Andrásra meg legyünk büszkék, és komolyan, ha még egyszer valaki azt mondja, hogy nem magyar, azt lekiabálom. Én még Johnny K. Palmert is magyarnak tekintem, pedig totál fekete nem magyar (gyk: nem félvér) és énekelt ő osztrák fiúcsapatban is - by the way az akkor még művésznév nélküli Thomas Neuwirth-tel egy bandában. (Linkre katt, szörnyülködik, majd kárörvend, hogy nem csak nekünk volt Shyguys-unk.)
A lengyel produkcióba bele se kezdek, mert csak felhúzom magam rajta. Legyen elég annyi, hogy Wurstra már csak legyintek ("mindegy" - ehehehe, értitek: mindegy), de a köpülésen még nem tettem túl magam. Ha már választani kell, hogy melyiket magyarázom el a gyerekemnek (ugye illik Conchita kapcsán a gyermeklelkek védelméért riadozni), inkább Wurts-ot választanám, az egyszerűbb.