sokat.*
Harag Anita: Valakire mindig gondolni kell. Novelláskötet, kortárs, friss, ötletes, női szerzős, és tetszett, hogy a novellák különbözők, de azért érezhető, hogy ugyanaz az ember írta. (Ráadásul jól.)
A decemberben olvasott Kiss Noémi: Karácsony a Dunán novelláskötettel az volt pont a bajom, hogy stílusban is ugyanaz volt mind, de még témában is: megfagy, meghal, szenved, nyomorog, elrabolják stb. Amúgy azok a történetek is tetszettek, csak az volt az érzésem, hogy mindig ugyanazt olvasom pepitában. A helyszín azonossága nem zavart volna, pont a Duna miatt vettem le a polcról (ekhm, bizonyos emberek a Duna mellett laknak), mert számomra az egy teljesen távoli és idegen világ, mivel Nyakasfalva arról híres, hogy itt nincs semmi tó/folyó/hegy/völgy, számomra így teljesen életidegen, hogy csak úgy lemenjek a vízpartra, vagy tudjak csónakkal evezni, különösen - az írónő által használt, jellegzetesen visszatérő kifejezéssel élve - télvíz idején.
Musso: Az éjszaka és a lányka. Krimi, könnyed, karácsonyra kaptam nővéremtől. Fogok még Mussot olvasni, de nem ájultam el tőle, így inkább könyvtárból veszek még ki ezt-azt, ha valami egyszerű, de nagyszerűre jó olvasnivalóra vágyom.
Payne: Egyszerűbb gyermekkor. Szakkönyv, gyermeknevelés, nagyon amerikai a stílusa és a könyv felépítése is, de ez most inkább pozitív. Olvasmányos, érthető, jók a példák, önironikus is tud lenni, hasznos tanácsokat ad. Általánosságban jó az egyszerűsítés (az élet minden területén).
Ali Smith: Tavasz. A szerző továbbra is egy skót írónő és nem egy arab-angol vegyes-házasságba beleszületett férfi. A Tavasz tetszett a legjobban, utána az Ősz, a Tél című kötetet inkább hagyjuk, az borzalmas volt. Smith eléggé felhúzhatta magát a Brexiten, hogy egy teljes kvartettet írt róla (már a Nyár is megjelent), a dühe talán itt jön át a legerősebben. Engem kicsit zavart, hogy a könyv középtájban elengedi a kezdő főszereplőt és az ő nézőpontját, és behoz egy teljesen új szereplőt (és nézőpontot), kicsit ott elvesztettem az olvasási motivációm - pedig tudtam, hogy a két szál egybe fog fonódni. No, mindegy, tetszett, jó volt, kedvet kaptam a Nyárhoz (pedig a Tél után nagyon nehéz volt a Tavaszt kinyitni).
Murakami: Férfiak nő nélkül. Igazából már csak a címadó utolsó novella volt hátra, hogy bejelölhessem molyon olvasottként, szóval az egyik nap ez a kötet jött velem munkába. Nagyon fura a kapcsolatom Murakamival, mert szeretem olvasni, de valahogyan nem jön át az érzés. Szóval érzelmileg nem fog meg, csak intellektuálisan, de az meg kevés. (Ezzel szemben pl. Vonnegut vagy Auster érzelmileg is megmozgatnak). Mindegy, nyilván fogok még olvasni Murakamit, a 2025-ös listára sem véletlenül került fel A színtelen Tazaki Cukuru.
Auster: 4.3.2.1. Na, ezzel beégtem, már a könyvtárban. Raktárból kértem ki, megyek érte, de bakker, én nem számítottam rá, hogy ez a könyv kettő féltégla vastagságú. Vagy kettő percig álltam vele a polc előtt, hol visszaraktam, hol levettem, hogy én most mi az eget kezdjek ezzel? Mert már akkor tudtam, hogy esélytelen elolvasni, mivel biztos nem fogom hurcibálni a villamoson, otthon olvasva meg nem fogom tudni befejezni. Végül esténként olvastam, és pont úgy jártam, mint gondoltam: mikor hosszabbítottam volna meg online a kölcsönzést, láttam, nem lehet, mert más előjegyezte. Bummm. Olyan 200 oldalt olvastam el belőle. Zseniális. Zse-ni-á-lis. Valahogy majd beszerzem és nyugisan elolvasom. Legalább már tudni fogom, milyen részletekre kell figyelni.
Silvera: Mindketten meghalnak a végén. Most olvasom, YA történet, pont olyan, amire számítottam. Azért nem habos-babos, ez a címből is látszik.
* meg milliárdegy dolog történt, talán valamikor írok róluk. Alapvetően minden OK.
