Na várjál, várjál, várjál! :)

Ezeket a részeket legalább 4 éve írtam, a részek között évek is eltelnek, és nem, ez nem az a történet, amit múltkor megosztottam, ez az, ami önálló életre kelt. :) Nem, Tejfeles nem cigány, a helyszín meg a "világos" Szabolcs-Szatmár-Bereg. 

Délelőtt lejöttünk a szüleihez, egy kis faluban laknak, két éve van mosógépük. Tejfelnek öt testvére van, ő a legkisebb. A fizetéséből rendszeresen hazaküld. A szülei távolságtartók, de Tejfeles szerint kedvelnek. Ebben közrejátszhat, hogy igencsak dicsértem az apja pálikáját, ami bivalyerős volt, mégis érződött rajta a szilva, és az anyja főztjét, ami tápláló volt és ízes. Átjöttek megnézni a testvérei is, a legidősebb bátyja kézfogása satu volt, de hamar megtaláltuk a közös hangot. (Igen, a focit és az autókat.) Láttam az egyetlen nővére elismerő, csibész mosolyát is, amit Tejfelesszájúm felé küldött. Elfelejtettem már, milyen a család. Nagyon jó. Vagyis: lehet nagyon jó is. Ettől egyszerre érzem magam jól, másrészt rohadt nyomorultul. Tejfel szerencsés, igaz, tudja is. Nagyon büszke a családjára, az összetartásukra, hogy a szegénység – mit szegénység, majdhogynem nyomor – ellenére kemény munkával az összes testvére szakmát szerzett, dolgozik, családot alapított. És ők is büszkék rá. Az egyetlen diplomásra, a kicsire, aki elment szerencsét próbálni, és ki is állta a próbát.

(...)

Tejfel teste mindig megigéz. Ha objektívan nézem, nem nagy szám. De nem tudom objektívan nézni. Vékony, csontos alkata van. Szikár. Több generációnyi földművelő múlt köszön vissza inas karjaiból. Igazi magyar paraszt. Ha nem lenne ellentmondás, azt is hozzátenném: a szó legnemesebb értelmében. Dereka lehetetlenül vékony, hasa lapos, fiús. Ezt ellensúlyozza a férfiasan szőrös lába. Feneke két kis gerezd fokhagyma. Mellkasomon pihenő ujjai hosszúak. Olyan apró hozzám képest. Olyan fiatal. 

Persze nem ez az első, hogy olyan fickóba szeretek bele, aki nem az esetem… Jan, drága Jan, esetlenül sántikáló, hórihorgas holland zsiráfom! Mostanában sokszor eszembe jut, pedig Tejfel nem sokban emlékeztet Rá, sőt. Mégis, mintha távolról figyelne. Vigyázna. Őrködne. Tanítana, ahogy tanított, különösen az utolsó hónapokban. De Jan már nincs, a hamvait is széthordta a szél. Tejfel viszont most van, a hasamra csúszó keze most van. A számra tapadó ajka most van. A széles mosolya most van. S bár ellenérzés is van bennem, meg fogom adni azt, amire vágyik. Jöhet a harmadik.

(...)

Meséltem Baracknak a hétvégéről, ő persze csak egy dolgot szűrt le: a csóró falusi parasztgyerek (nem a szó nemesi értelmében) rám akar csimpaszkodni. Fél óráig szajkózta, Tejfel csak kihasznál, aztán kitettem az irodából. Nem akarok összebalhézni a legközelebbi bizalmasommal. És abban igaza van neki és Mentoromnak is, hogy Tejfel szereti szórni a pénzem. Ruhákat is vettem már neki. Sokat. Cipőt, kabátot, Lewis farmert. Parfümöket. Telefont. Érzéke van a stílusos és drága dolgokhoz, ez a házfelújításkor nyilvánvalóvá vált. Igaz, a felújítás az én ötletem volt, ám meglepődtem, mekkora lelkesedéssel vetette bele magát az egész cécóba. Falszíneket választott, csempét szemlézett, bútorokat rangsorolt, tervezett… Ráhagytam, jó ízlése van, és van miből költeni. A munkásokat is jól kezeli, jobban, mint én. Vicces látni a sok pocakos, szőrös melóst, ahogy szakadnak a röhögéstől, Tejfelesszájúm meg ott áll közöttük, középen, és csak beszél és beszél. Percek alatt eléri, hogy bárki megkedvelje. Nem manipulációval, egyszerűen ilyen. És én pont ezért szeretem. Minden pénzt megér, de hiába mondtam ezt meg Baracknak is, nem érti, csak a száját húzza. 

(...)

A háznál volt a tor, eredetileg nem akartam menni, de Tejfel anyja ragaszkodott hozzá. Egy ideig tébláboltam Tejfel vadidegen rokonai között, aztán dohányzás címszó alatt kilógtam. Hátra mentem, a kert végébe. Nem kellett volna meglepődnöm azon, hogy vannak, aki még tartanak disznót. Milyen groteszk. Halotti tor. Disznótor. Ezen járt az agyam, mikor megérintette a hátam. Gyorsan megöleltem. 

Kérdésemre, hogy miért nem szólt semmit, annyit válaszolt, hogy nem akart "érzésekkel és hasonló maszlagokkal" terhelni. Hallottam a hangjában némi gúnyt és neheztelést. Megbántottságot. Megbeszéltük, hogy nem igazán erre gondoltam, és ha van valami, ami nyomja a lelkét, ha segítségre van szüksége, vagy beszélgetni szeretne, akkor nyilvánvalóan ott vagyok. Csendesen bólintott. 

- Nem mennék már vissza a házba.

Erre is csak bólintott. 

- Köszönöm, hogy jöttél.

A hangszíne most már hálás volt. A kezemet megszorító keze pedig hideg, ahogy egy tizedmásodpercre számra tapadó ajka is. 

(...)

- A rokonaim kérdezgették, ki vagy.

- Mit mondtál, ki vagyok?

- Hazudtam.

- Mit hazudtál?

- Hogy a párom vagy.

(...)

A keresztelő után Tejfel még kiszaladt a temetőbe, kérte hadd menjen egyedül. Addig az anyjáék etettek. A bátyjai is: hülye gyerekkori történetekkel – a felük kitalált volt, csak kíváncsiak voltak, mit kajálok be és mit nem. Aztán nem bírtam ki, és mikor már szétszóródtak, s nem figyelt rám senki, beosontam a szobájába. Hátha rájövök, mi annyira titkos benne. 

Nos, azóta tudom. A könyvespolca. Fél sor csillagászat. Fél sor útikalauz. Néhány filozófiai összefoglaló mű. A többi szépirodalom. Valódi szépirodalom. Legfiatalabb bátyja kapcsolt először, az ajtóban megtorpant, mikor meglátott, kezemben A gyertyák csonkig égnekkel. Kis cetlik lógtak ki belőle, az érdekesnek ítélt oldalakat jelölve, azon belül ceruzával aláhúzva a gondolatok. Szemem egy vastagon kiemelt sorra esett: 

 „Amíg az embernek dolga van a földön, él.”

- N. kérte, hogy ne gyere be ide. Ezt már bátty mondta. 

- Miért olyan nagy titok ez? Kérdeztem. Bátty összevonta a szemöldökét, keresztbefonta izmos karjait. 

Közben megjelent az ajtóban nővére is. - Szégyelli előtted. - Magyarázta. Végignéztem a polcon. Csupa értékes könyv. Mit szégyell ezen? Nővére értetlenségemet látva csak a szemét forgatta. 

- Ő nem úgy nőtt fel, mint te, nem könyvek között. Anyánk szeret olvasni, de nem ilyesmit. Sosem voltak ilyen regényeink. Senki se adott a mi kezünkbe Szerb Antalt, vagy Hrabalt, azt se tudtuk, hogy léteznek. Azt érzi, hogy hozzád képest le van maradva, hogy be kell pótolnia egy csomó dolgot, olyanokat, amiket te fiatalon már rég olvastál, amiket te természetesnek gondolsz.

- A csillagászat más tészta. Asztronauta akart lenni kiskorában, azóta érdekli a dolog. Mindig azzal húzzuk, hogy ha űrhajós nem lett, matróz még lehet, simán eltájékozódik csillagképek alapján. Tette hozzá bátty.

Odakint ugatott a kutya, Tejjfel hazaért. Bátty kivette kezemből a kötetet, visszacsúsztatta a helyére. 

- Ne mondd el neki, kérlek. Túl büszke hozzá. Mondta nővére, s már terelt is kifelé a szobából.

- És ránk is berágna. Súgta oda bátty, s gondosan behúzta maga mögött az ajtót.