Biztos én vagyok értetlen, de

komolyan nem értem, mi a baj ezzel. A cikk címe Kiállhat-e a melegek mellett egy heteró férfi? Bevallom, ezért kattintottam, eleve nem értettem a kérdésfelvetést. Mi a csudáért ne állhatna ki?! Jó, aztán kiderül, hogy egy konkrét dal ellen konkrétan egy (egyébként meleg) előadó szólalt fel - persze egy csomó sztereotípiával (lásd: a csúnya gonosz fehér heteró férfi lenyúlja a pénzt a melegektől).

De nem ezen gondolkodtam el. Vegyünk egy párhuzamot, mondjuk a nők elleni erőszakot. Én úgy gondolom, hogy nagyon fontos, hogy a nők felszólaljanak az őket ért/őket fenyegető erőszak ellen. Ez az alap/ez lenne az alap. De a valódi változás akkor fog bekövetkezni, amikor a férfiak melléjük állnak és egyre több férfi mondja azt, hogy elfogadhatatlan a nőket bántalmazni. Talán mert egy olyantól, mint mi (férfi a férfitól, heteró a heterótól) jobban fogadunk el és veszünk át normákat és viselkedésmintákat. A cikkben is benne van: "Az kell, hogy a többségnek egy hozzájuk hasonló ember mondja el, hogy azok a mások, bizony azok is emberek, és megérdemlik a tiszteletet." Igen, ez kell, így működünk mi, emberek. És ha működik, akkor miért kell ezen sírni? Ez olyan, mintha egy férfi felszólalna a nők ellen irányuló erőszak ellen, és kiakadnának rá a nők, hogy mégis hogyan merészeli?! Felőlem díjat is kaphat.

Amúgy is: mi a cél? Elismerést kivívni a meleg művészeknek? Vagy elfogadást, egyenlő jogokat stb. kivívni a melegeknek (nem csak a művészeknek!)? Ha utóbbi a cél, akkor teljesen értelmetlen azon vekengeni, hogy heteró (ráadásul fehér heteró!) a szócsöve a toleranciának. A meleg fiataloknak állítólag nem tetszik a klipp és a dal. Ja, mert a meleg fiatalokat kell meggyőzni arról, hogy ők is köthessenek házasságot? Nem tudtam. Azt hittem, ez a dal heteróknak szól, nekik próbál arról beszélni, hogy két férfi/két nő közötti szerelem is ugyanolyan értékes. A meleg fiatalok nem ennek a klippnek a hatására fogják felvállalni önmagukat. Nem, mert továbbra sem ők a célközönség. Oké, hogy a meleg művészek finomabb problematikák megjelenítésére is képesek, saját élményeik feldolgozásával, csak az a kérés, hogy a széles társadalmi rétegnek (heteróknak) címzett üzenetnek ezekre a finom problémákra kell-e reflektálni, vagy általánosságban kell-e a toleranciáról szólnia? Véleményem szerint az első lépésnek inkább az utóbbinak kell lennie. Majd ha eljutunk oda (eljuthatnánk végre, mert nagyon fárasztó a sok homofób idióta), hogy a többségi társadalom többsége toleráns, a melegek meg kivívták végre a nekik is járó jogokat (mondjuk heterókkal karöltve, mert továbbra is azt gondolom, hogy csak így van értelme!), akkor lehet majd még cifrázni, meg árnyalatokat bemutatni. Bárcsak ott tartanánk már.

Egyébként nekem sem tetszik annyira a klipp, de nem az előadók szexuális orientációja miatt, csak egyszerűen nem tetszik különösebben. Aranyos, de felejthető.

Az meg más kérdés, hogy meggyőződésem és tapasztalatom szerint az elfogadást nem kampányok, videóklippek, felvonulások útján lehet kivívni. Igen, ezek is kellenek, hogy elindítsanak párbeszédeket, de valódi változásokat személyes beszélgetéseken, vitákon (!), valódi emberi kapcsolatokon keresztül lehet végrehajtani. Pl. mikor a homofób, rasszista szélsőjobbos csoporttársam mesélte, hogy milyen jót vitázott a lakótársa meleg haverjával, és mennyi mindenben változott a szemlélete, mert a meleg srác elmagyarázott neki dolgokat. Az sem véletlen (bár nem tudatos melegaktivista tevékenység), hogy Zebulon elég sok barátja és kollégája tudja, hogy Pierre meleg. Ahogy az én barátaim is tudják, szoktak róla kérdezni, én meg mesélek nekik róla, róluk, a melegekről.

Az Erasmus egy tök jó dolog,

már csak azért is, mert mióta Zebulon számára realitássá vált, hogy hétfőn utazok, azóta napi szinten kapom a cukiságokat (hátmasszázs, csoki stb.). Pedig csak 10 napról van szó (intenzív program), nem fél évről, olyan sok időre nem is mennék. Zebulon attól parázik, hogy összejövök egy "aboriginallal", ami ez esetben leginkább egy magyar fiú lenne. :) Na jó, igazából nem izgul ilyenen - remélem. Bár a biztonság kedvéért azért megjegyezte, hogy csak lányokkal barátkozhatok, de csak olyan lányokkal, akik csak lányokat ismernek és nem leszbikusok. Még jó, hogy a férfi kollégák közül fordított CO jön velünk...

.

A képet itt találtam.

Két perce elmondtam Zebulonnak, hogy Sir Ian McKellen meleg.

Azóta zokog.

The Borgias - az öt legszimpatikusabb szereplő

Figyelem!  Figyelem! 

Erőteljes SPOILER veszély! 

Csak az olvassa, aki már látta a Borgias összes részét (vagy nem tervezi megnézni soha).

Túl a három évadon (nem lesz több), el kell mondjam, nem láttam még egy olyan sorozatot, ahol egyetlen egy fő(bb) szereplő se lenne szimpatikus. Egyszerűen nincs senki, aki ne lenne gerinctelen féreg vagy pszichopata. Ami még kicsit zavar, hogy a szereplők közötti érzelmi szálak (legyen az szeretet vagy gyűlölet) nincsenek igazán kidolgozva, belecsöppenünk egy helyzetbe és szépen el kell fogadnunk, hogy Della Rovere annyira gyűlöli szegény pápánkat, hogy *bármit* megtenne, hogy letaszítsa Szent Péter trónjáról. Azt is el kell fogadnunk, hogy a két Borgia fiú utálja egymást és pont. A pápa annyira beleszeret egy gyónás alatt Giulia Farnese-be, hogy maga mellé veszi szeretőnek. Fogadd el. Néha a "szövetségek" is ilyen szerelem első látásra üzemmódban köttetek, pl. a Borgia lány és a szolgálója között vagy Cesere és a bérgyilkosa között. (Érdekes, hogy ez más sorozatokban működik, de itt valahogy zavart)

Na jó, ezeken túllépve viszont jó kis szarkavarós történet volt ez, nem bírtam abbahagyni, szóval csak jól csinált valamit a rendező és kis csapata. Például  nem egy olyan helyzetet láthattunk, mikor már annyira kilátástalan volt a Borgia pápa helyzete, hogy már megsajnáltam és szurkoltam is neki. De azért alapvetően több olyan helyzet volt, mikor az ellenfeleinek drukkoltam. Della Rovere mellett Caterina Sforza kifejezetten szimpatikus ellenfél volt (leszámítva, hogy egy ribanc - legalább gerinces egy ribanc), de bírtam a francia király karakterét is a maga pszichopata, háborúmániás módján.

Ami miatt viszont az egész bejegyzésbe belefogtam, az mégis az első mondathoz kötődik: mármint hogyan lehet az, hogy egyetlen szereplővel sem tudtam azonosulni?! Az rendben van, hogy a karakterek nagyon reálisak a sok negatív tulajdonságukkal, szemben mondjuk a Trónok harca "szentjeivel", mint a talpig becsületes Ned Stark, vagy az ő szintén talpig becsületes vére (ehhh ehhh) John, vagy az édesen naiv, infantilis Sansa, akinek semmi rossz meg nem fordulna a kis fejében, vagy ha mégis, egyből elszégyelli magát. És még meg se említettem a rabszolgák felszabadítóját, Denerist. Vagy a harcos hercegnőt. Vagy a hagymalovagot. 

Na, itt nincs ilyen. Sőt, nem az a kérdés, hogy egy alapvetően jófej karakternek vannak rossz szokásai, negatív jellemzői (lásd Tyrion és a kurvák, Stannis és a karót nyelt, nyers modora), hanem hogy a sok seggfejben van-e valami jó. Mert azért van. Tény például, hogy szeretik egymást (többé kevésé ugyebár), még a pápa szeretője és a pápa gyerekeinek anyja is egész korrekt módon összefog, ha szükséges. Meg Micheletto is simán kinyírhatta volna Cesarét, ha nem szeret bele, de nem, mert ő a gazdája, és megkedvelte (ugye azt nem értjük miért, de megkedvelte. Pont.) Néha valami lelkiismeret-féleség is mintha megcsillanna a szemekben. Néha. De a Borgia pápa egy hatalommániás törtető, a lánya eleinte idegesítően bugyuta, majd egészen gonosz ribanccá válik, Juan egy agresszív szexmániás, Cesare (akivel annnnnyira igyekeztem azonosulni, de nem ment) szintén hatalommániás, szerelmes a húgába és simán bárkit legyilkoltat. Micheletto (szakmáját tekintve bérgyilkos) még komolyan mondom, elmenne, ha gyerekeket nem gyilkolászna. Ő legalább nem adja elő, hogy milyen tisztességes, szent ember, és a szuper menő fotografikus memóriájáról még nem is beszéltem. Talán nem véletlen, hogy két listámra került karakter is hozzá kötődik. 

Na, de lássuk az öt kedvenc The Borgia szereplőmet. (Bővített kiadás)

5) Micheletto mamája. Hihetetlen, hogy mennyire örül neki és komolyan elhiszi, hogy orvos lesz belőle (bár az anatómiával tényleg tisztában van a drága fia). A második évadban tűnik fel és kb. fél percet szerepel az egész sorozatban, de az alatt beragyogja a vásznat. És kiderül, hogy Michelettonak vannak érzései. Hogy lett egy ilyen cuki anyának ilyen pszichós fia? 

4) Micheletto fiúja (a 2. évadból*). Vagy kije. Gyerekkori szerelme? Rokona? Ugye ezt se nagyon tudjuk meg, de kit érdekel, mikor ott áll a holdfényben félmeztelenül, ugye? Az tudott, hogy buzik kellenek minden sorozatba, szerencsére a "vicces fodrász/kirakatrendező/sztájliszt" karakter itt nem figyelhetett be, így nagy örömre szolgált, hogy legalább arról derült, ki, hogy kiskorában nyunyó volt, akiről legkevésbé vártam. A fiúját meg azért bírtam, mert egyrészt ő nem olyan vak, mint a mama, sejti, hogy Micheletto nem igazán gyógyítja az embereket, hanem inkább irtja őket, másrészt ő az a "jómunkásember" típus, ami viszonylag ritkán jelenik meg a sorozatban (mivel az elit viszályairól szól): asztalos vagy ács, vagy valami tisztességes szakmája van, készül családot alapítani. Furcsa is, hogy egy ilyen tisztességes ürge egy gyerekgyilkost szeret. Kb. öt percet szerepelt.

3) Paolo. Csak azért harmadik, mert ez nem szépségverseny, ott toronymagasan győzne még ezzel a béna hajjal is.* Tényleg szerelmes, képes elviselni a kínzást (hú, na az is milyen perverz jelenet már), hogy mentse a nőjét és zokszó nélkül elfogadja azt is, hogy egész életében csak egyszer láthatja a gyermekét, mivel parasztgyereknek (neki) nincs helye a pápai udvarban. Azért persze ő is kis csibész, ha a kantár meglazításáról van szó, ezért sem lehet magasabb helyezést adni neki. Ő egészen sok részben megjelenik és a mellékszereplők között is viszonylag jelentős, ezért figyel fel rá Juan. Halállal fizet érte.

4) A hadvezér, aki a Sforza fiút megmentette. Valami spanyol, Juan kíséretében érkezett. Nem igazán tetszett neki, hogy egy tizenéves fiút kínoznak egy vár bevételéhez, megölni meg pláne nem volt gyomra. De ami miatt megkedveltem, hogy mikor felajánlotta neki a pápa/Cezare (már nem emlékszem), hogy maradjon, közölte, hogy köszi, nekem ez a szarkavarás nem kell, nem bírja a gerincem, szasztok, megyek vissza Spanyolhonba (majd balra el). Kb. tíz percet szerepelt 2-3 részben összesen.

5) A pápa előkóstolója. AZ abszolút nyertes. Na, ő igazi jófej. Kenyeret oszt a szegényeknek, az életét kockáztatja az előkóstolásokkal, szerény és kötelességtudó. Mindez pont elég ahhoz ebben a sorozatban, hogy lelökjék egy hídról. 

+1) A ráadás: a pápa inasa. Mindig (*mindig*) ott van a háttérben, kb. minden szarkavarást tud, egy ideig azt gondoltam, csak lesz valami szerepe, ha ennyire mutogatják (újabb GoT párhuzam: Podrik), de nem. Szeretem az ilyen háttéren megbújó állandó szereplőket, ilyen a Glee-ben a zenekar is (főleg a szakállas zongorista). Ráadásul elég hűségesnek tűnik, ha nem sikerült senkinek beszerveznie semmilyen kavarásba. Csak faarccal öntögeti ki a pápa vizeletét, odaadja vagy elveszi a lábtartót, előkészíti a ruháit. Biztos ez a faarc mentette meg az életét. 

 

* És van egy csillagos versenyzőnk is, mert a kedvencek listáját a második évad megtekintése után kezdtem írni, és nem gondoltam, hogy lesz még valaki, aki szimpatikus lesz, de lett, és természetesen Michelettohoz kötődik, mégpedig {dobpergés} Pascal! Ha szépségverseny lenne ez a lista, akkor lehet, kiütné Paolo karakterét az első helyről. De fontos, hogy csak a karakter tetszik, lecsekkoltam imdb-n, civilben nem jön be a fiú. Szóval, Pascal Micheletto szeretőjeként keveredik nagy bajba. Itt jegyzem meg, nem túl okos dolog összetörni egy kissé autista beütésű pszichotapa bérgyilkos szívét. Pláne, ha igazából szereted őt. És ami miatt szimpatikus volt, hogy bár kémkedett az ellenségnek (akinek ugyebár én személy szerint szurkoltam), mégis hűséges is maradt a maga módján Michelettóhoz és elfogadta a sorsát, mikor az egy éles pengével esett neki. És ebbe nem csak ő halt bele. Ezzel kábé az egész három évados sorozat legjobb szerelmi szálát produkálták.

"A Jane Eyre az a történet,

mikor van egy régi ronda felesége az erkélyen, aztán megégnek?"

Zebulont mélyen* megérintette Charlotte Brontë. 

*Mentségére szóljon, angolul olvasta a rövidített verziót, nyelvtanulás céljából.

Napi mélyenszántó gondolatom pedig így hangzik:

"A tudás az, hogyha tisztában vagy azzal, hogy a paradicsom gyümölcs. A bölcsesség pedig az, ha mégse teszed bele a gyümölcssalátába." (Pólófeirat 9gagről, szabad fordításban)

Apumnak nem lehet levenni az ujjlenyomatát, és

ez persze most derült ki, 65 év után. Lehettem volna egy gazdag műkincstolvaj lánya is. {Sóhaj}